Ugrás a tartalomra

Muzsikált az udvar Szabadkán

2017.08.22
16:53
2017.10.04
12:24
Fagott, kürt, hegedű, fuvola, cselló és még számos hangszer szólalt meg Szabadkán a Városi Múzeum udvarán a Muzsikáló udvar komolyzenei koncerten. A fellépők egy része külföldről érkezett haza.

Idén is muzsikált az udvar Szabadkán. A komolyzenei koncertet a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület szervezte immár hetedik alkalommal a Városi Múzeum udvarában.

Kovács Birkás Tamara évek óta visszatérő vendége a rendezvénynek. Bár külföldön él, az eseményre mindig szívesen hazalátogat, hogy eleget tegyen a felkérésnek. Idén is eljött, hogy egy csodálatos darabot adjon elő hegedűjén a közönségnek. Kovács Birkás Tamara, hegedűművész: „Hetedik alkalommal lépek fel, és ez árulkodik is arról, hogy mennyire tetszik ez a rendezvény. Nagyon hangulatos, és egy olyan komolyzenei koncert, ami szerintem nagyban hozzájárul a város kultúrájához.”

A Szűcs testvérek először mutatkoztak be az eseményen. A közönség tetszését már az első tétel előadása után elnyerte a fagotton és kürtön játszó duo.

Az előadók szabadon választhatták ki a műveket. Miklenovics Aranka, szervező, Lányi Ernő Művelődési Egyesület: „Szabadkai és Szabadkáról elszármazott művészeket és művész növendékeket hívunk meg így a nyári szünidőben, hogy részt vegyenek egy komolyzenei hangversenyen. Aminek átlagban egy kicsit lazább az elvárása. Nem az előadás minőségében. Viszont nincsenek szerzőhöz kötve, nincsenek jubileumhoz kötve.”

Az eseményt Szabadka város támogatta. A lelkes közönség pedig nagy érdeklődéssel fogdta a koncertet.

Szabadka
Muzsikáló Udvar

Most

19:30, Frissítve: 19:57

Száz fiatal labdarúgó a Csubela Ferenc Emléktornán

Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.