Ugrás a tartalomra

Nagy Lászlót a magyar puszta ihlette meg (videó)

2016.12.10
17:33
A köztudat szerint a puszta egy kietlen, kopár, terméketlen vidék, ahol még fa sincs és nem történik semmi
A köztudat szerint a puszta egy kietlen, kopár, terméketlen vidék, ahol még fa sincs és nem történik semmi. Ezt cáfolja meg Nagy László iparművész A magyar puszta pompája – zsongása című, harminc festményből álló kiállítása, amit ma nyitottak meg a művész nevét viselő, Kispiachoz közeli galériában. A Békéscsabai Jókai Színház Színitanházának harmadévesei, Csonka Dóra és Lévay Attila hangulatos összeállítása után a színház igazgatója, a művész barátja méltatta a kiállított alkotásokat. Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója: „Olyan hihetetlen, egyedi módon ragadja meg ennek a világnak, ahol él, ennek a pusztának a lényegét, és olyan erővel, olyan szeretettel mutatja meg, ami mindenképpen a legjobbak közé emeli, én úgy gondolom. Persze nyilván én elfogult vagyok, de elfogultság nélkül nincs ember.”



A pusztát nem elég nézni, a pusztát látni kell. Ott az Isten, csak át kell karolni, meg kell látni, meg kell találni ott a pusztában, és abban a pillanatban azzá válunk, aminek teremtett minket az Úr – mondta képei kapcsán Nagy László. „A művészet nem egy mechanikai dolog, az egy lelki dolog, amit át kell élni, és aki tudja, visszaadja. Él ez bennünk, mindenkiben él ez a művészi hajlam, ez a lélek, amely minket körülfog. Én a pusztán találtam meg azt a lelket, azt az Istent, amely engem átkarol, és amelyet én át tudok karolni.” A kiállítást az Ars Naturae Egyesület szervezte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. vlcsnap-2016-12-10-17h35m35s161
kiállítás
Kispiac
Nagy László
Seregi Zoltán
magyar puszta

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.