Ugrás a tartalomra

Nem maradnak újévi koncert nélkül a szabadkaiak

2020.12.24
13:49
2020.12.24
17:13
Forrás
Pannon RTV
A Szabadkai Szimfonikus Zenekar idén is megörvendezteti a nagyérdeműt, ezúttal rendhagyó módon.

A járványhelyzet miatt sem maradnak újévi koncert nélkül a szabadkaiak. Az újévi koncert december 28-án kerül fel Szabadka Város honlapjára, illetve a Pannon Televízió is műsorára tűzi, 2021. január 1-jén, 16 óra 30 perckor.    
    
Miloš Nikolić, igazgató, Szabadkai Szimfonikus Zenekar: „A keringő mellett Strauss polkái is felcsendülnek, valamint természetesen az ünnep miatt karácsonyi melódiák is, a szólista pedig Szerbia első hangja, a lány, aki az Eurovíziós Dalfesztiválon is képviselte országunkat, Mirna Radulović, valamint több nagyszerű vendégünk is lesz a felvételen.”

szimfonikus koncert
újév
Miloš Nikolić

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
21:59, Frissítve: 11:04

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.