Népzene, néptánc és mese Magyarkanizsán
Az esemény iránt akkora érdeklődés volt, hogy szűknek bizonyult a Művészetek Háza színházterme, sokan állva voltak kénytelenek végignézni a műsort, amelyben közreműködött a szabadkai Juhász Zenekar is. Berecz András a tőle megszokott jóízű beszédével, énekével és humorával kápráztatta el a közönséget, bár a nevettetésről sajátos meglátása van.
Berecz András, mesemondó, Magyarország: „Az év legszomorúbb napja az én esetemben a szilveszter, mert akkor ki van írva, hogy ma nevetünk! Én akkor olyan szomorú szoktam lenni, hogy búvok a földbe, az orromat be tudnám fúrni a földbe, de amikor körülöttem savanyú emberek vannak, szomorú emberek vannak, akkor felszalad bennem a kisördög és addig nem nyugszok, míg valahogy meg nem tudom csiklandozni őket.”
Berecz István furulyán kísérte édesapja énekét, de szólótánccal is meglepte a nagyérdeműt. István szerint édesapja nem csak a szóval, a tánccal is csodákat művel.
Berecz István, zenész, néptáncos, Magyarország: „Más fellépésekkel ellentétben érzem a hatalmát az emberi szónak. Azt, hogy a megfelelő helyekről összeszedett történetekkel olyan díszletet, olyan világot pakol a tánc köré, amibe teljesen más belépni. Ha édesapám öt percet is beszél a tánc előtt, én vagy a közönség be van avatva valamibe, amibe más közönség nem.”
Az Apja – fia est óriási sikert aratott, kár, hogy sokan lemaradtak róla. Megnyugtatásul Berecz András csak annyit mondott: Mikor halljuk a hívó szót, mindig szívesen jövünk.