Ugrás a tartalomra

Oláh K. Tamás Kifulladás után című kötetét mutatták be Óbecsén

2023.04.14
09:55
2023.04.14
16:24
Forrás
Pannon RTV
A szerzővel Bicskei Gabriella beszélgetett.

Az Anyanyelvápolók Szövetségének magyar nyelv hete alkalmából szervezett vajdasági rendezvénysorozata keretében, egyben a magyar költészet napja alkalmából tegnap este az óbecsei Népkönyvtárban bemutatták Oláh K. Tamás: Kifulladás után című első verseskötetét.

A Fórum Könyvkiadó gondozásában megjelent verseskönyvről a Sinkó Ervin Irodalmi Díjas szerzővel a kötet szerkesztője, Bicskei Gabriella beszélgetett.

„Én nagyon lassan, sokáig, sőt mondhatom azt is, hogy nehezen írok, és nagyon nehezen engedtem el ezeket a szövegeket. Nem kötetet terveztem írni, hanem íródtak ezek a szövegek, ezek a versek, talán azt mondhatom, hogy 10 éven keresztül. Ehhez képest viszonylag kevés vers van ebben a kötetben, kikristályosodik végül is, letisztulnak ezek a színek, és utána összeáll egy olyan rendszer, ami aztán végül is egy kötetté tud szerveződni. Nyilván feltárulkozás is, de azt, hogy mennyit mutat meg magából a szerző, mennyit játszik az olvasóval és mennyit bíz az olvasó képzeletére, az talán a legizgalmasabb dolog az irodalomban."

Oláh K. Tamás
Kifulladásig
vers
bemutató
Óbecse

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.