Ugrás a tartalomra

Paganini Józsefre emlékeztek ma Szabadkán

2024.03.14
17:16
2024.03.14
17:29
Forrás
Pannon RTV
Az olasz származású tüzérszázados 175 évvel ezelőtt a kaponyai csatában vesztette életét. A Zentai úti temetőben lévő síremléket minden évben megkoszorúzzák a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület szervezésében.

A magyar Himnusszal kezdődött, majd katonadalokkal folytatódott a megemlékezés Paganini József tüzérszázados sírjánál. Ezt követően Baráth Gábor Gergely történész mesélt Paganiniről az emlékezőknek.

„Olasz származású volt, de nem volt számára kérdés, hogy kinek az oldalán fog harcolni 1848-ban, hiszen az olaszok úgyszintén a szabadságért küzdöttek, ahogy a magyar nemzet, ezért ő a nemzetünk oldalán harcolt a szabadságért és így volt résztvevője a kaponyai csatának, amely Szabadka város számára egy nagyon fontos esemény a történelemben. Itt az volt a kérdés, hogy a felkelő szerb csapatok, akik akkor a bécsi udvar oldalán harcoltak, hogy elfoglalják-e a várost vagy nem. Igaz, hogy túlerővel szemben kellett a honvédeknek harcolnia, de Gál alezredes vezetésével és ugye ott volt Paganini tüzérszázados is, a túlerőt legyőzték és így a város nem került a szerbek kezére.”

Paganini azonban a csatában megsebesült és életét vesztette. Síremlékét 1866. november 1-jén állították fel a Zentai úti temetőben Szabadkán. A Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület szervezésében pedig itt minden évben megemlékeznek Paganiniről.

Mihályi Katalin, elnök, Lányi Ernő IME: „A Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület 2006 óta szervezi ezt a megemlékezést és általában egy történelmi ismertetővel és igeliturgiával. A cserkészek is itt szoktak lenni, most több minden közbejött nekik, ezt nagyon sajnálom, de reméljük, hogy jövőre ők is ismét itt lesznek.”

A megemlékezésen Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, Szabadka Város Önkormányzata, a VMSZ városi szervezete, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Szent György Lovagrend és a Lányi Ernő IME képviselői is elhelyezték az emlékezés virágait.

Paganini József
Baráth Gábor Gergely
Lányi Ernő Ernő Iparos Művelődési Egyesület

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.