Ugrás a tartalomra

A Pancsovai Művelődési Nyár pénteken zárul

2018.08.27
15:16
2018.08.28
15:34
Forrás
Pannon RTV
Ennek keretében rendezte meg az Ifjúsági Otthon a háromnapos, nemzetközi FreeDom Art Fesztivált, amelynek második napján főként a gyerekeké volt a szó.

A pancsovai Ifjúsági Otthon szabadtéri színpada körüli téren a rock és a pop kedvelő gyerekek, szülők, nagyszülők sereglettek egybe. Elsőként a tinédzserekből álló belgrádi Masterblasters zenél, majd az ugyancsak belgrádi Čarolija gyermekkórus lépett színre Leontina Vukomanović vezetésével. A tehetséges gyerekek között pancsovaiak is vannak.

Milica Vincer, kórustag, Čarolija: „Édesanyám figyelt fel a tehetségemre. Azóta ez a tehetség szélesebb körű lett, zeneiskolába indultam, énekelek a kórusban, színészkedek a Dadov színházban, egyszerűen megszerettem mindezt.”

Leontina Vukomanović, szerb pop énekesnő, zeneszerző és szövegíró pályafutása kezdete óta foglalkozik a gyerekekkel. Ma már teljesen nekik szenteli az idejét.

Leontina Vukomanović, kórusvezető, Čarolija: „A kulcs pillanat 2006-ban következett be, amikor megalapítottam a Čarolija kórust, és beindítottam egy fantasztikus gyermekfesztivált. Néhány szerzeményt a mai FreeDom Art Fesztivál koncertjén ismert pop, rock sláger készítők szerezték, de gyerekeknek írták a szerzeményt ismert gyermek költők szövegéhez. Ma Bora Čorba és a Piloti együttes tagja, Zoran Kiki Lesendrić dalait énekeltük.”

A 4. FreeDom Art Fesztivál kísérő rendezvényeként a látogatókat az Ifjúsági Otthon rajziskolájának oktatói és tanulói, karikaturisták és festők örökítették meg rajzaikon.

Sonja Vratonjić Krstić, az Ifjúsági Otthon PR menedzsere, Pancsova: „A nyári időszakot hivatalosan is befejezzük a negyedik FreeDom Art Fesztivállal. Új programok várnak ránk már szeptember végén és októberben, ez a mi rendszeres műsorunk, úgymond: ezek koncertek, színelőadások, oktató előadások gyerekeknek és a tanfolyamaink, amelyek most is működnek. Tehát van rajziskolánk, karikatúra iskolánk, hip-hop műhely.”

A pancsovai Ifjúsági Otthon szervezésében megtartott FreeDom Art Fesztivál minden napján nagy volt a látogatottság.

Pancsova
Pancsovai Művelődési Nyár
FreeDom Art Fesztivál

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.