Ugrás a tartalomra

Szabadka: Bemutatták Lovas Ildikó legújabb könyvét (videó)

2017.03.08
08:11
Szülővárosában, Szabadkán mutatta be legújabb könyvét Lovas Ildikó
Szülővárosában, Szabadkán mutatta be legújabb könyvét Lovas Ildikó. A Rózsaketrec című prózakötet 2016 végén jelent meg a Forum gondozásában. A kötetről Brenner János szerkesztő beszélgetett a szerzővel.         A Rózsaketrec Lovas Ildikó kilencedik kötete, egyfajta mozaikos regény. Az eredetileg tárcanovellaként induló írások a Magyar Szóban már megjelentek, később műfajváltás történt, és a szövegtestek az író és Brenner János szerkesztésével regénnyé álltak össze. A prózák kötetbe rendeződve pedig teljesen más kontextus alapján működnek. Brenner János, szerkesztő: „A sorrenddel kapcsolatos kérdéseket rögtön az elején tisztáztuk is, illetve bizonyos kérdéseket nyitva hagytunk egészen a végéig. Szó volt a sorrendnek a módosításáról, de végül úgy döntöttünk, hogy megtartjuk az eredeti sorrendet, amelyben a kéziratok is szerepeltek.”



A kötet negyven prózai szövege a Nem, Igen, Talán címek alatt három nagy fejezetre tagolódik, és olyan olvasóbarát kérdésköröket jár végig, mint a család és a férfi-nő kapcsolat. Lovas Ildikó, író: „Minden könyv a maga nemében, ha nem is önkitárulkozás, de kitárulkozás. Legalábbis az alkotónak olyan fajta belső kegyetlenségre kell törekednie, ami lehetővé teszi azt, hogy hiteles legyen az, amit leír. Ez nem azt jelenti, hogy igaz, vagy őszinte, vagy hogy egyenlőség jelet kell tenni a hős meg a narrátor között, de az fontos, hogy lemenjen olyan mélységekbe, ahova a hétköznapi »teszek-veszek« közben nem menne le.” A kiadvány vizuális tervezője, Blaskó Árpád elmondta, hogy az eredeti ötlethez képest teljesen más lett a végeredmény. Blaskó Árpád, tervezőgrafikus: „Belső ránézésre sokkal sokkolóbb borító lett volna az első, még akár egy lefejezés is benne lehetett volna, viszont a végső borító, ami most öltözteti a könyvet, az egy sokkal letisztultabb, sokkal sokatmondóbb borító, mint az eredeti ötlet.” Az írónő elmondta, hogy a Rózsaketrec maga az élet, a történetek ideje közel száz évet ölel fel, a helyszínt illetően pedig Szabadkára és környékére koncentrálódik.
Lovas Ildikó
Rózsaketrec

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.