Ugrás a tartalomra

Szabadka városának művelődési hagyatéka Lovas Ildikó ars poetikájában

2023.09.06
10:37
2023.09.06
16:54
Forrás
Pannon RTV
Ezzel a címmel tartottak előadóestet kedden a Szabadkai Városi Könyvtárban.

Az előadóest arra próbált rávilágítani, hogy milyen szép is Szabadka, milyen kulturális intézményei vannak. Szabadka egy izgő-mozgó, egy multikulturális város és multi antikulturális, azaz egy időben épül és bomlik is - hangzott el az eseményen. Lovas Ildikó művei át vannak itatva Szabadkával, ezért is az ő művein keresztül szemléltették az érdeklődőkkel a város szépségeit és lehetőségeit.

Fleis Rita főkönyvtáros adott elő az esten, aki elmondta, az előadás úgy keletkezett, hogy tavasszal a régióban a művelődési intézményekben lévő munkások számára meghirdettek egy olyan szakmai találkozót, ahol összegezni kellett egy olyan gondolatot, hogy mi mindennel tudnák szolgálni a regionális turisztikai életet.

„Mivel ez Šibenikben volt tavasz kezdetén március 22-én, nyomban eszembe jutott, egy ilyen asszociáció, hogy Kijárat az Adriára, mert Lovas Ildikónak ilyen irománya van. Egyébként Lovas Ildikó művei át vannak itatva Szabadkával, mindenféle adattal, minden, amit most próbálok egy ilyen iskolaóra keretében összefoglalni, amennyire azt lehet. Nyilván sok minden ki fog maradni, de az nem kimaradás, ez egy ízelítő, hogy az olvasók rákapjanak.”

Szabadka
Lovas Ildikó
kultúra
Fleis Rita

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.