Ugrás a tartalomra

Szebenyi Erika és Patrik Kovács Amália kiállítása Palicson (videó)

2017.02.23
13:00
Megnyílt Szebenyi Erika és Patrik Kovács Amália kiállítása szerda este a palicsi könyvtárban
Megnyílt Szebenyi Erika és Patrik Kovács Amália kiállítása szerda este a palicsi könyvtárban. A tárlat mintegy két hétig látogatható. Zeneszóval és énekkel köszöntötték a szervezők a közönséget. A két kiállító nemrég kezdett el foglalkozni festészettel, mindkettőjüknek ez az első tárlata. Patrik Kovács Amália: „Tíz hónapja foglalkozok festészettel. Kedvenceim a tájképek, de igazából portrérajzolással kezdtem, azt is nagyon imádom.” kepkiallitas szebenyi es patrik kovacs 1 Szebenyi Erika leginkább természetképeket fest, portréval most próbálkozott először. „Idestova másfél éve festek, leginkább az akril és a pasztell, ami a területem. Valójában először grafittal próbálkoztam, utána tértem át a pasztellre és végül az akrilra.” A két festő az ABC&T szakkör tagja. Heti rendszerességgel találkoznak, és együtt alkotnak. Török István, az ABC&T szakkör vezetője: „A szakkör immár 17. éve működik. Valamikor bent kezdtem Szabadkán, kálváriás útja volt, több helyen, ahogy a sors vitt bennünket, és most ide jutottunk úgy 8-9 évvel ezelőtt. Én, ha valamilyen teret látok kiállításra, rögtön kihasználjuk.”



A szakkör tagjai főleg idősebb, nyugdíjas emberek, akik miután a gyerekek kirepültek a családi fészekből, igyekszenek tartalmasan eltölteni a szabadidejüket. kepkiallitas szebenyi es patrik kovacs 2

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.