Szólt a citeramuzsika Muzslyán

A temerini, szentmihályi, újvidéki pacséri, topolyai, magyarkanizsai, kisoroszi és törökbecsei citerások húsz produkciója megmutatta, hogy tovább él a citeramuzsika Vajdaságban.

A rendezvény ezúttal is Fehér Ferenc: Apám citerája című versével kezdődött, Kapusi Lúcia előadásában, Lele József citerakísérete mellett. A citerások legnagyobb évi találkozóján Szilasi Mihályra, a falu szülöttjére, a citerazene egyik úttörőjére emlékeznek.

Dobó József, szervező, Petőfi Sándor MME Muzslya: „Nevéhez fűződik a „sánta ütés”, és valójában ezzel öregbítette nevét a magyar népzenében. A mai alkalommal nemcsak őrá emlékezünk, hanem a népzenét, a citerazenét is szeretnénk valamiképpen népszerűsíteni és igyekszünk ezt a hagyományt, ezt az örökséget átadni az új generációknak.”

Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke megnyitó beszédében kiemelte a hagyományőrző rendezvények fontosságát és a vajdasági magyar közösségnek a citerához való kötődését: „A citera, mint hangszer itt ebben a régióban is elterjedt volt. És én azt gondolom, hogy fontos az, hogy ezen a találkozón, a Szilasi Napon, ami gyakorlatilag csak a citeráról szól és nincs is más olyan rendezvény Vajdaság-szerte, ahol csak a citerások mutatnák meg a tudásukat, hogy itt megmutassa minden olyan egyesület, minden olyan település, minden olyan művész, a tudását.”

A citerások itt nem szakmai zsűri előtt mutatkoznak be, hanem egymás előtt zenélnek. Ez pedig alkalom a tapasztalatcserére, hiszen a szakmabeli véleménye a legjobb útmutató.

Micsik Béla, citerás, citeraoktató, Törökbecse: „Ennek mindig van „rózsaszínű” ideje, ennek mindig van egy élő ideje. Itt-ott talán elalszik, vagy elmennek a gyerekek, vagy a fiatalok. Valahol fölbukkannak, valaki fölbuzdul rajta és kapható. Szerintem mindig fog akadni olyan ember. A jó Isten el fogja rendezni, hogy legyenek olyan emberek, akik oktatóként is ki fognak állni, érdeklődőként.”

Borsi Ferenc, citeraművész a találkozó rendszeres vendége. Mint mondja, őseink mindennapjainak része volt egykor a zenei anyanyelvünk, örökségünknek a használata, maguk és a környezetük szórakoztatására. Ez mára megváltozott: „Tudatosan, produkciószerűen állítanak össze műsorszámokat - ami nem baj. Mert, a mai körülmények között erre van szükség. De ezt látni kell, hogy van egy ilyen tudatosulás, egy értékmentés zenei világunkban és valahol az lenne a cél, hogy visszaépítsük a mindennapjainkba, megéljük. Ehhez meg kell ismerni.”

A citera az első Durindó megszervezésével - a hetvenes évek közepén - került le a padlásokról és szólalt meg újra. A Durindó idővel minden délvidéki népzenész találkozója, a Szilasi Emléknap pedig a legjobb citerások évi találkozója lett, amely jövőre ünnepeli fennállásának huszadik évfordulóját.