Ugrás a tartalomra

Táncpanoráma, vérpezsdítő muzsika és tánc Szabadka főterén

2017.08.24
20:55
2017.10.04
12:25
Az Interetno fesztivál második napján mutatkoztak be a külföldi és az itteni táncosok a Népkör Magyar Művelődési Központ színpadán.

Idegen kultúrákkal, néptáncokkal és emberekkel lehet ismerkedni az idei tizenhatodik Interetno fesztiválon. A Népkör udvarán gyülekeztek a táncosok, voltak akik a földön fekve várakoztak, mások pedig önmaguk szórakoztatására táncoltak, de kivétel nélkül mindannyian jól érzik magukat Szabadkán.
 

Louerdes Elizabeth, táncos, Paraguay: „Nagyon különböző kultúrája van a városnak mint Paraguaynak, de itt Szabadkán is nagyon vidámak az emberek. Nagyszerű, hogy ennyi ember van kint az utcán, gyerekek és felnőttek egyaránt és mindenki együtt ünnepel, együtt mulatozik.

Nem csak a fellépők ruhái és a táncok voltak különlegesek, de a felcsendülő muzsikák is vérpezsdítően hatottak a közönségre. Az esti ünnepélyes megnyitót idén Szabadka város főtere helyett a Népkör nagytermében tartották. Takács Márta, a Népkör MMK elnöke az egymás és egymás kultúrája iránti tisztelet fontosságáról beszélt. „Az önök jelenléte, az, hogy ma eljöttek ide és nem maradtak otthon szomorkodni, hogy mennyire megváltozott a világ és mennyire szomorú körülöttünk minden, önök is ültettek egy-egy növényt most. Elültették a tolerancia, a nemzeti értékek megőrzésének palántáját, az egymás iránt és az egymás kultúrája iránt tisztelet palántáját.”

A nyitóceremónián minden a zenéről és a táncról szólt. Honduras, Magyarország, Paraguay, Chile és a Népkör táncegyüttesei is felléptek. A világzenei színpad esti koncertjét pedig a kelta punkot játszó Jolly Jackers szolgáltatta.

interetno
Szabadka
megnyitó
Népkör MMK

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.