Ugrás a tartalomra

Vajdaság szinte minden részéről érkeztek versmondók Zentára (videó)

2016.10.30
21:00
Több mint száz általános iskolás diák vett részt szombaton a „Messzeringó gyermekkorom világa…” című szavalóversenyen
Több mint száz általános iskolás diák vett részt szombaton a „Messzeringó gyermekkorom világa…” című szavalóversenyen. A zentai Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos kihelyezett tagozatán megtartott rendezvényére Vajdaság szinte minden részéről érkeztek versmondók. Színvonalas produkciókkal érkeztek a diákok a „Messzeringó gyermekkorom világa…” címmel meghirdetett szavalóversenyre. A gyerekek sokat készültek a megmérettetésre. A versenyzők teljesítményét elbíráló zsűri tagjai sokféle szempontot igyekeztek figyelembe venni, amikor a legjobbakról döntöttek. Lőrinc Tímea, zsűritag: „Nagyon gyakran abba a hibába esnek a gyerekek, hogy csak felmondják a verset, gyors tempóban, érzelem nélkül, és igazság szerint engem azok a gyerekek fogtak meg, akik értelmezték is a verset, akik akartak is mondani vele valamit, vagy már eleve csak úgy élvezték azt, amit mondanak.” A szakemberek nemcsak a produkciók színvonalával, hanem a diákok versválasztásával is elégedettek voltak. Juhász Lassú Kornélia, zsűritag: „A jó szövegtudás mellett a gyermekek igen frappáns verseket hoztak nekünk el ma, örömünkre szolgált, hogy jó néhányan kortárs, mai magyar, élő költők verseivel jelentkeztek.”



A rendezvényre Vajdaság szinte minden részéről érkeztek résztvevők. Galusz Gabriella, főszervező: „Érkeztek tanulók Pacsérról, Kishegyesről, Tiszakálmánfalváról, Zenta, Szabadka, Óbecse, tehát sok helyszínről jöttek tanulók ma megmérettetni magukat.” A zsűri négy kategóriában osztott ki első, második és harmadik helyezést, valamint különdíjat, de emellett a közönség is díjazta a legjobbakat. A rendezvény létrejöttét a Forum Könyvkiadó, a zEtna Kiadó, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, valamint Zenta község Gyermekjogi Tanácsa és Zenta Község önkormányzata támogatta.

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.