Ugrás a tartalomra

Vajdasági költők megzenésített versei a SU előadásában (videó)

2016.02.21
13:39
A zentai Művelődési Házban tartott szombat este koncertet a SU együttes
A zentai Művelődési Házban tartott szombat este koncertet a SU együttes. A műsorban vajdasági költők megzenésített versei hangzottak el. A SU együttes a tavalyi Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedő egyik győztes formációja. A vetélkedőt a hatvan éves, vagy annál idősebb előadóművészek számára szervezték meg az egész Kárpát-medencében, a szabadkai együttes pedig a közép- és elődöntők megnyerése után jutott el a budapesti Operettszínházban megrendezett döntőbe, ahol elnyerte az egyik díjat. A zentai műsorban az a két dal is elhangzott, amellyel ott sikert arattak. Jónás Gabriella: „Miközben ezeket a dalokat tanultam, ezek hallgatása, dalolgatása, tanulgatása közben megszólaltak versek a fejemben. Ezeket a verseket, amelyek tovább vitték, erősítették a dalban elhangzó gondolatokat, vagy éppen ellenpontozták, ezeket a verseket, prózákat építettük aztán be a műsorba.” A vajdasági magyar költők verseit Lengyel Gábor zenésítette meg, Szabó Róbert pedig saját dalszövegeit vitte színpadra. Szabó Róbert, dalszerző: „Úgy érezzük, hogy a műsor szépen lett összeválogatva. Tehát nem egy irányvonalat követ ez az egész műsor, nem is egy költőtől vannak versek. Mivel saját dalokról lévén szó, tehát a Lengyel Gábor és az én dalaim vannak túlnyomórészt, ezért ebben a műsorban ugyanúgy szó van a szerelemről, a halálról, a hazaszeretetről, tehát több téren futnak az események, és talán ezért nem annyira unalmas.”



A SU együttes Topolyán és Magyarkanizsán is fellépett ugyanezzel a műsorral, a zentai volt a körút harmadik állomása. A miniturné a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósult meg.

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.