Ugrás a tartalomra

Versmondók versenyeztek Szabadkán (videó)

2017.02.22
10:37
Ma tartották a köztársasági szavalóverseny városi döntőjét a Szabadkai Városi Könyvtárban
Ma tartották a köztársasági szavalóverseny városi döntőjét a Szabadkai Városi Könyvtárban. A megmérettetésen általános- és középiskolások vettek részt. Idén is több mint száz diák vett részt a köztársasági szavalóverseny községi megmérettetésén. Közülük azonban csak néhányan juthattak tovább a március 4-én megrendezésre kerülő körzeti versenyre. A gyerekek izgatottan készültek a megmérettetésre. Volt, aki egyedül, de olyan is, aki a szülei vagy tanára segítségét kérte. Góli Zsuzsi, szavaló: „Otthon tanultam anyukámmal, a családdal meg a tanítónénivel az iskolában. Azért jöttem, hogy jól érezzem magam, és hallhassam a többi gyerek versét, hogy mivel készültek fel erre a versenyre.” A zsűri több szempont alapján döntött. A kiválasztott versnek meg kellett felelnie a diák nemének, korának, valamint fontos volt a hangsúlyozás és a kiejtés. Omérovity Heléna, könyvtáros, Szabadkai Városi Könyvtár: „A Szabadkai Városi Könyvtár több éve szervezi ezt a szavalóversenyt. Idén a zsűritagok Kalmár Zsuzsa színésznő, Igor Greksa színész és Katarina Čeliković. Mint előző években is, három korosztályban versenyezhetnek a gyerekek. Az alsós tagozatos diákok, a felső tagozatos diákok és a középiskolások.”



Omérovity Heléna hozzátette, hogy az idei évben nagyon erős volt a mezőny. A diákok sokat gyakoroltak és felkészülten érkeztek a versenyre.

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.