Ugrás a tartalomra

"Vihar" a színpadon

2018.03.06
16:00
2020.01.31
16:32
Forrás
Pannon RTV
Az entellektüel és az ösztöni világ energiái csapnak össze Szabadkán a Jadran színpadon. Shakespeare Viharját mutatja be pénteken a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata.

A vihar sokak szerint Shakespeare egyik legérettebb és legkiemelkedőbb műve. Hernyák György szerint a darab azért ennyire aktuális még ma is, mert az emberek lelkével foglalkozik és az 407 év óta ugyanolyan: házsártos, hataloméhes, bosszúálló de ezzel együtt nagyon szerethető.

Hernyák György, rendező : „Azt gondolom, hogy Shakespeare zseni volt. Megírta ezt néhány száz évvel ezelőtt, ő is mindig a hatalomról beszélt, többek között. Ebben a drámában nemcsak a hatalomról beszél az író meg mi is, rengeteg témát fölvonultat benne: a bosszú, a szerelem témáját, a vágyat a gyűlöletet a szeretet és mindent amit egy emberi lélek tartalmaz.”

A bölcs varázsló, Prospero szerepében, rendhagyó megoldásként Vicei Natáliát láthatjuk.
Vicei Natália, színész: „Most, hogy a birtokomban van nyolcvan százalékban a szerep én el se tudom képzelni, hogy ezeket az érzelmeket egy férfi átélje. Az anyai érzelmeket a lánya iránt, a nőktől nagyobb bosszúvágyó nincs, szóval szerintem nem fontos, hogy férfi, vagy nő játssza. Nem a nemiségre van kiélezve.”

Döbrei Dénes évek óta kizárólag mozgásszínházzal foglalkozik. Huszonnyolc év után most játszik újra a Szabadkai Népszínház társulatában.

Döbrei Dénes, színész: „Gondoltam, hogy sokkal viharosabb lesz. A fejemben így is elég viharos volt, mert újra megszólalni, beilleszkedni a társulatba, gondoltam, hogy nem lesz egyszerű, de aztán fogtak és rántottak magukkal és ment a munka.”

Hernyák és Shakespeare Vihara olyan érzést kelt, mintha színházat látnánk még a színházon belül is, hiszen az illúzió, a varázslat és a mágia, az a színház maga. Az előadást pénteken 19:30-kor mutatják be Szabadkán.

Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
Shakespeare

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.