Ugrás a tartalomra

Vizsgakoncerten mutatták be megszerzett tudásukat a VMMI tanulói

2023.02.25
16:50
2023.02.25
17:25
Forrás
Pannon RTV
A Zentai Kamaraszínházban tartották a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Tisza-menti, hangszeres népzeneoktatásban résztvevő tanulóinak félévi vizsgakoncertjének második részét.

Az eseményen 21 csoport 81 tanulója mutatta be az eddig megtanultakat. Közöttük a tízéves Homolya Eszter is.

„Két éve hegedülök, hegedűn játszom, és a mai rendezvényen a Tarka-barka rokolyával és a Meghalt, meghalt dallal készültünk.”

Eszter édesanyja, Homolya Horváth Ágnes fontosnak érzi, hogy gyermekei megismerkedjenek a hangszerekkel. Véleménye szerint a szülőknek elengedhetetlen szerepe van gyermekeik motiválásában ezzel kapcsolatban is.

„Úgy gondolom, hogy ez az életben egy nagyon nagy boldogságot tud szerezni. Örömet okoz az embernek. Amikor meghallottam, hogy van népzeneoktatás, akkor beírattam először a nagyobbik lányomat, ő akkor volt 10 éves. Először nem is akart annyira, de igazából itt az én rásegítésemre volt szükség, hogy elhitessem vele, hogy ez egy nagyon szép dolog lesz és így két év távlatából mondhatom, hogy nagyon megszerette.”

A négyéves képzés jelenleg hét környékbeli településen zajlik: Zentán, Felsőhegyen, Tornyoson, Moholon, Magyarkanizsán, Csókán és Tiszaszentmiklóson. A 130 fiatallal 14 oktató foglalkozik.

Polyák Dániel, a VMMI külső munkatársa, a népzenei oktatás koordinátora: „Kiemelkedően fontos dolog, hogy ezzel mindenki megismerkedjen, és ez általában a gyerekek által tud legjobban érvényesülni. Hogyha a gyerekeket bele tudjuk vonni, meg tudjuk velük szerettetni, akkor valószínűleg, hogy felnőtt korukban is majd a saját gyerekeiket el fogják vinni erre a rendezvényre.”

A Tisza-menti népzeneoktatás a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében valósul meg.

Kormányos Katona Gyöngyi, megbízott igazgató, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet: „A hangszeres népzeneoktatás egyrészt hiánypótló űrt tölt be, mert a népzeneoktatók olyan szakmai háttértámogatást adnak a fiataloknak, akik a későbbiek során akár hivatásszerűen is tudják használni a népi hangszereket. Nagyon fontosnak látom még itt a szülői háttértámogatást, mert ha a szülők nincsenek, és nem ismerik fel ezeket a lehetőségeket, akkor a fiatalokat, a gyerekeket nem tudják bevezetni ebbe a különleges világba.”

Nem kevésbé fontos szerepe van ebben az oktatási intézményeknek, mivel az óvodákban és az iskolák alsós tagozatán a pedagógusoknak igen kiemelt szerep jut abban, hogy a néphagyományokba, a népművészetek világába bevezessék a gyerekeket - tette hozzá a megbízott igazgató.

népzene
Zenta
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
VMMI
Polyák Dániel
Kormányos Katona Gyöngyi

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.