Ugrás a tartalomra

Zárja kapuit a XXIV. Szép Szó Műhely

2012.08.19
15:18
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének nyári tehetséggondozó tábora a beszéd és pódiumművészet iránt érdeklődő fiatalok számára biztosít szakmai felkészítést
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének nyári tehetséggondozó tábora a beszéd és pódiumművészet iránt érdeklődő fiatalok számára biztosít szakmai felkészítést. Három korcsoportban dolgoztak a XXIV. Szép Szó Műhely résztvevői a program egy hetében. A tábor legfiatalabbja 11, a legidősebbek pedig 25 évesek. Beszédtechnikai és drámapedagógiai foglalkozásokon is részt vehettek a táborlakók. A 38 résztvevővel 11 tanár foglalkozott. Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas és kétszeres Pataki Gyűrű-díjas színművész a legidősebb generációval erotikus meséket dolgozott fel. „Nincsenek nekünk csúnya szavaink. Minden szavunk szép. Csak a rossz gondolatainkat és a csúnya gondolatainkat szoktuk szép szavakkal megfogalmazni. És nincsenek ebben csúnya szavak, csak kicsit obszcének, de az is a miénk és nagyon szép szavak ezek” – mondta Kovács Frigyes színművész a foglakozásokkal kapcsolatban.



A tábor főszervezője szerint a Szép Szó Műhely hiánypótló szerepet tölt be a vajdasági táborok palettáján. „Azt gondolom, hogy igen komoly missziója van ennek a rendezvénynek, és természetesen mi ezt megpróbáljuk a legkomolyabban venni, és a legnagyobb odaadással és alázattal művelni és szervezni” – hangsúlyozta Hajvert Ákos, a tábor főszervezője. A pódiumművészeti tábor vasárnapi zárónapján a résztvevők gálaműsor keretében mutatták be az egy hét alatt tanultakat.   A szép beszéd művelése 2012.08.12. 10:33 Ma nyitja meg kapuit a XXIV. Szép Szó Műhely a kishegyesi Kátai tanyán. A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének nyári tehetséggondozó tábora a 11 és 25 év közötti fiatalok számára biztosít szakmai felkészítést az amatőr vers- és prózamondás terén. Az idei felkészítők között van például Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas és kétszeres Pataki Gyűrű-díjas színész, valamint Krekity Olga Radnóti-díjas versfelkészítő tanár is. A műhely augusztus 19. tart.
Kishegyes
szép szó műhely

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.