Ugrás a tartalomra

Zene határok nélkül

2022.12.09
13:29
2022.12.09
15:39
Forrás
Pannon RTV
A Zene határok nélkül elnevezésű koncertsorozat keretében Ivan Otašević lép fel Szabadkán.

A banja lukai hegedűművész a Városháza dísztermében koncertezik december 13-án, 19 órakor. Többek között César Franck, Szalatnyai Hubay Jenő, Ástor Piazzolla zeneszerzők művei csendülnek majd fel, de meglepetéssel is készül a boszniai Szerb Köztársaságból érkező művész. A belépődíj 400 dinár.

Zsiga Pál, igazgató, Szabadkai Filharmónia: „A szabadkai közönségnek illetve az európai közönségnek az itteni zenészeket is meg kell ismerniük. Az ilyen koprodukció, együttműködés az nagyon sokat jelent a mi zenészeinknek is és az Európa más városaiban élő zenészeknek is, mert ki tudjuk egymást segíteni. Ez a járvány után, mivel az ideje alatt nehéz volt fellépni vagy koncertezni, úgy, hogy megpróbáljuk visszahozni a régi, jó bevált módszert illetve szokást, ami annak idején volt.”

Zene határok nélkül
Zsiga Pál
Szabadkai Filharmónia

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:23, Frissítve: 20:48

Egyre több alkoholt fogyasztanak a kiskorúak

Minden második szerbiai kiskorú átlagosan 13 éves korában próbálja ki először alkoholt, minden tizedik pedig havonta legalább egyszer iszik - ez derül ki a Batut Közegészségügyi Intézet adataiból.

Népszerű