Ugrás a tartalomra

180 éves a Szabadkai Közkórház

2021.10.01
15:06
2021.10.01
17:02
Forrás
Pannon RTV
Az 1841 október elsején alapított intézmény Vajdaság egyik legidősebb egészségügyi létesítménye. A jeles évfordulót ünnepelték meg a kórház dolgozói.

A Szabadkai Közkórháznak több mint 1100 dolgozója van, közülük mintegy 200 szakorvos és 700 technikus. Dr. Slobodan Puškar, a kórház igazgatója köszönetet mondott az összes alkalmazottnak a járványidőszakban teljesített lelkiismeretes munkáért.

„A kórházban, nyugodtan mondhatom, hogy a 21. század hősei dolgoznak. Mi megmentjük a betegek életét, becsülettel és a tudásunkkal védjük a hazát. Ezúton is szeretnék mindenkinek gratulálni a 180 éves évfordulóhoz, a szabadkai kórház jubileumához, és remélem, hogy a következő esztendőt járvány nélkül, a kórház normális működése mellett ünnepelhetjük.”

A Szabadkai Közkórház dupla jubileumot ünnepelhet idén - hívta fel a figyelmet dr. Pásztor Bálint. A szabadkai VKT elnöke kiemelte, idén 50 éves kórház központi épülete is.

„Vannak olyan elemei a komplexumnak, amelyeket a 19. század végén, 1896-ban és 1897-ben építettek, ezzel a kápolnával együtt, ami itt áll a szabadkai kórház udvarán, ezek az épületek ma is funkcionálnak. De mint mondtam, egy intézményt nem az épületek teszik, nem csak épületekből áll, nem egyéb eszközökből, hanem az emberek teszik teljessé azt.”

Az eseményen elhangzott, a járványidőszakban sokkal nehezebb körülmények között kell végezniük a munkájukat az ott dolgozóknak. Egyre több koronavírussal fertőzött beteg szorul ellátásra Szabadkán. A kórház négy osztálya pedig már a covid-rendszerben működik.

Szabadkán az elmúlt másfél évben 3500 koronavírusos beteget láttak el - hangzott el azon az eseményen, amelyen az intézmény napját ünnepelték. A covid-ambulancián ez alatt az idő alatt 14 ezer vizsgálatot végeztek el, 300 beteg kapott intenzív terápiás ellátást. Az elmúlt évben 1800 szülést vezettek le, 500 koszorúér-beavatkozást végeztek el az angio-teremben, valamint összesen 9000 sikeres műtétet végeztek az észak-bácskai körzet legnagyobb egészségügyi intézményében.

Szabadka
Dr. Slobodan Puškar
Dr. Pásztor Bálint

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.