Ugrás a tartalomra

25 millió dinár támogatás a vajdasági önkormányzatoknak

2017.07.29
22:42
2024.03.19
08:36
Vissza nem térítendő támogatást ítélt meg összesen 25 millió dinár értékben vajdasági önkormányzatoknak a Tartomány.

A pénzt községi urbanisztikai és védett övezetek rendezésének tervdokumentációira kapják a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság költségvetéséből. Többek között Topolya és Szabadka is támogatásban részesült.

Topolya 750 ezer dinárt kapott a város 2. blokkja területrendezési tervének elkészítésére, amely a városközpont részét, vagyis a parkot, a „nagykertet” érintő városnegyedet foglalja magába. A szerződés értelmében hamar hozzákezdenek a tervek kidolgozásához.

Szabadka két projekt elkészítésére kapott összesen 1,3 millió dinárt. Újhelyi Ákos, gazdasági ügyekkel megbízott tanácstag, Városi Tanács, Szabadka: „Az egyik tervdokumentáció az, hogy Nagyfény fő szabályzási tervét fogjuk elkészíteni. A másik tervdokumentációval pedig egy szanitáris medencét fogunk megtervezni Palicson, amelynek az lesz a célja, hogy a környező falvak, mint Hajdújárás és Ludas, szennyvizét összegyűjtse, és innen a medencéből elvezesse a szennyvíztisztítóig. S ezzel a projektummal szeretnénk megoldani a környező falvak szennyvízproblémáját.”

 

önkormányzat
Szabadka
Topolya
Újhelyi Ákos

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.