Ugrás a tartalomra

36-an adtak vért Magyarkanizsán

2021.08.17
12:20
2021.08.17
15:49
Forrás
Pannon RTV
Elmondásuk szerint fontos a segítségnyújtás, hisz a vér életet ment.

Önkéntes véradást szerveztek kedd délelőtt Magyarkanizsán. A magyarkanizsai Vöröskereszt és a Szabadkai Közkórház transzfúziós szolgálatának közös szervezésében megtartott akción 36-an vettek részt.

A Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény előcsarnokában megtartott véradási akción a résztvevők többsége visszajáró vendég. Elmondásuk szerint fontos a segítségnyújtás, hisz a vér életet ment.

Raffai Ferenc: "Ez még a katonaságnál kezdődött, ott adtam vért először. Ott volt különböző juttatás, akkor az inspiráció megvolt rá. De a katonaság után folytattam ezt a tevékenységet, volt egy kis kihagyás, de aztán újból elkezdtem. Idén be is fejezem, mivel elértem azt a kort, a 65 évet."

Kordován Zoltán: "Fontosnak tartom az embereken való segítést. Középiskolás koromban kezdtem el vért adni, akkor és azóta rendszeresen."

Az akción összesen 36-an vettek részt. A magyarkanizsai Vöröskereszt elnöke kiemelte, a nyári időszakban mindig kevesebben jelennek meg a véradáson, viszont a statisztika azt mutatja, hogy ezekben a hónapokba megnő a balesetek száma, így növekszik a vér iránti szükséglet is.

Hodik Erzsébet, a magyarkanizsai Vöröskereszt elnöke: "Nyáron nagyon fontos a különösen, ugyan nyáron a szabadságok miatt általában mindenhol kevesebben jelentkeznek vért adni, ami nagyon fontos lenne, mivel nagyon sokan mennek szabadságra, szabadságra és sajnos baleset is ilyenkor nagyon sok van, és nagyon fontos a vért pótolni és a szükséges mennyiséget biztosítani."

A magyarkanizsai Vöröskereszt következő akciójára jövő kedden kerül sor. A Művészetek Házában várják majd az önkéntes véradókat.

véradás
Magyarkanizsa

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.