Ugrás a tartalomra

40 százalékhoz közelít az átoltottság Szabadkán

2021.06.07
17:47
Forrás
Vajdaság Ma
Eddig Szabadkán 81 ezer adag vakcinát használtak fel, 42 ezer ember eddig csak az első oltóanyagot vette fel.

Lassan 40 százalékos az átoltottság Szabadkán. Az elmúlt héten a Szabadkai Egészségház orvosai mintegy 4.200 adag vakcinát adtak be. Közülük 3 ezer volt a második dózis. Mindkét adagot eddig 39 ezren vették fel Szabadka Város területén, ami azt jelenti, hogy az átoltottság 35 százalékos a 16 éven felüli polgárok esetében.

Jelen pillanatban a Sinopharm és Pfizer vakcinák közül választhatnak azok, akik az első adagot veszik fel. Megérkezett a régóta várt Szputnyik készítmény is, de azt azok kapják meg, akik a második dózisra várnak.

védőoltás
koronavírus
járvány
vakcina
Szabadka

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.