Ugrás a tartalomra

50 éves jubileumát ünnepelte a zentai Emlékiskola

2018.05.19
08:24
2018.05.19
21:33
Forrás
Pannon RTV
A Stevan Sremac Általános Iskolához tartozó kihelyezett tagozatot 1968-ban építették.

Az iskolanap alkalmából ünnepi műsort szerveztek tegnap este a zentai Művelődés Ház színháztermében, amelyen az iskola diákjai léptek fel.

Az ünnepi műsorban az iskola diákjai léptek fel. A nagyobbak szavaltak, a kisebbek pedig énekeltek vagy táncoltak. A közös meglepetésműsor sem maradhatott el. Az iskola vezetősége az intézmény régi tanítóit is meghívta a műsorra. Szőlősi Vörös Margit, nyugdíjas tanító: „Végső célom volt, amit sikerült elérnem, mert zentai vagyok és ebben az iskolában is tanultam, és a kolléganőkhöz mentem vissza tanító kolléganőként. Nagy élmény volt.”

Az eseményen 41 diák vehetett át dicsérő oklevelet a különböző versenyeken elért eredményekért. A diákok majdnem mindegyike több megmérettetésen is kitűnően szerepelt. Barsi Anita, igazgatóhelyettes, Emlékiskola, Zenta: „Nagyon fontosnak tartom a tehetséggondozást, és amit a beszédemben is mondtam, ez csak mérőeszköze az iskola sikerességének. A versenyen nem mindegy, hogy milyen eredményeket érünk el, hiszen nem mindenki tud versenyezni.”

Az intézmény iskolanapját minden évben májusban szervezik meg. Urbán Zsuzsannak, igazgató, Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta: „Az Emlékiskola, mint tudjuk, 1968. októberében lett felépítve. Mi mindig májusban, ezt már így örököltük, hagyománnyá vált, hogy májusban tartjuk az iskolanapot, mivel októberre nagyon nehéz elkészíteni a sok programot, amit láttunk, hogy idén is nagyon szépen sikerült a műsor.”

Az eseményen az iskola dolgozói és diákjai mellett jelen voltak a zentai önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács képviselői, valamint a köztársasági és a tartományi parlament tagjai is.

Zenta

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.