Ugrás a tartalomra

8,6 kilométer aszfaltút épül ki Szabadka területén

2023.03.28
11:47
2023.03.28
11:54
Forrás
Pannon RTV
Az aszfaltutak 10 helyi közösségben épülnek ki - erről beszélt a Közügyekben Kern Imre.

Az alpolgármester elmondta, a tervek szerint a Vasutas Helyi Közösségben a Višnjička, a Kopaoniki és a Kőrösi út egy szakasza kap friss burkolatot. Továbbá a Bajmoki út és a Kis Ernő utca 175 méteres szakasza épül ki. Meghosszabbítják a Gubec Máté utca aszfaltját a Nade Dimić utcáig, valamint a Jovan Mikić csordasori része, Makkhetesen pedig 1,5 kilométernyi út kap majd aszfaltot. A tervek szerint jövőre Csantavéren a Boris Kidrič utca és Hajdújáráson az iskola utca is megújul - mondta Szabadka alpolgármestere.

Kern Imre, alpolgármester, Szabadka: „Látszik ebből is, hogy nagyon sok felé építjük az utcákat, és hogy a kültéri helyi közösségek előnyt élveznek. Emellett a városi költségvetésből 11 helyi közösség területén készítünk terveket, hogy a következő pályázatokon sikerrel tudjunk szerepelni, valamint a városi költségvetésből is épül jó pár utca. Az egyik legfontosabb ilyen projekt a Radanovácon a Peščara utca szélesítése, aki ott lakik vagy arra közlekedik, tudja, hogy az egy szintén keskeny utca és gyakorlatilag tönkremegy amiatt, hogy keskeny utca és le kell térni az út szélére és töredezik az aszfalt is. Ez két kilométer hosszúságban lesz kiszélesítve.”

aszfaltút
Szabadka
Kern Imre

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.