Ugrás a tartalomra

Adán már a pénzek elosztásáról dönt az új KKT

2012.06.28
13:28
Adán harmadik alkalommal ült össze az új felállású Községi Képviselő-testület
Adán harmadik alkalommal ült össze az új felállású Községi Képviselő-testület. Az ülésen többek között elfogadták a 2012. évi költségvetésről szóló határozat első módosítását is. A községi költségvetés tervezett költségeinek és bevételeinek összehangolása után a Költségvetési és Pénzügyi Osztály 118 millió dináros növekedést állapított meg, ezért volt szükség az első módosításra. A Vajdasági Magyar Szövetség nehezményezte, hogy a sportklubok és az Egészségház a költségvetés módosítása után 2-2 millió dinárral kevesebbet kap a községi költségvetésből, ezért indítványt nyújtott be. Világos Tibor, a VMSZ képviselői csoport elnöke elmondta: „Én nem értem, hogy az Egészségháztól, attól az Egészségháztól veszünk el pénzeket, amely 2010-ben a legjobb volt Szerbiában. Tudjuk nagyon jól, hogy jól szokott pályázni, látszik az, hogy 5-6 év alatt mennyit újult és mennyit fejlődött.” Az Egészségház a különféle projektek megvalósításakor önrészt is kell, hogy fizessen, a 2 millió dinár csökkentés erre az önrészre vonatkozik. Tokić Maja, a Költségvetési és Pénzügyi Osztály vezetője elmondta: az Egészségház az egyetlen olyan intézmény, amely nem küld kimutatást a helyi önkormányzatnak az elköltött eszközökről. A Községi Képviselő-testület szavazattöbbséggel elutasította a Vajdasági Magyar Szövetség indítványát, és szintén szavazattöbbséggel elfogadta a községi költségvetés első módosítását.
Ada
kkt
költségvetés módosítás

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.