Ugrás a tartalomra

Átszervezik az újvidéki Iskoláskor Előtti Intézmény működését (videó)

2017.06.09
13:54
A Radosno Detinjstvo Iskoláskor Előtti Intézmény újraszervezését érintő napirendi pont váltotta ki a legnagyobb vitát az újvidéki Városi Képviselő-testület mai ülésén
A Radosno Detinjstvo Iskoláskor Előtti Intézmény újraszervezését érintő napirendi pont váltotta ki a legnagyobb vitát az újvidéki Városi Képviselő-testület mai ülésén. A tervek szerint az intézményt nyolc egységre osztanák, amelyeket ezentúl egységenként különböző igazgatók irányítanának.    A Radosno Detinjstvo Iskoláskor Előtti Intézmény 69 objektumában összesen 663 csoport működik. Az intézménybe mintegy 16 000 óvodás jár rendszeresen, akikről több mint 1800 dolgozó gondoskodik. A nyolc egységre való felosztása a magyar lakosság szempontjából is fontos lépésnek bizonyul - mondta el Kiss Gyula, a VMSZ újvidéki önkormányzati képviselője. „Itt jelentős kiemelni, hogy a Magyar Nemzeti Tanács is véleményt mondott erről a tervezetről. Felhívták a figyelmet arra, hogy az új rendezésbe is bele kell írni, és ki kell emelni, hogy mely intézmény egységeiben folyik magyar nyelven a munka a gyerekekkel.”



januárban működésbe lépő új rendszer kialakítása során több eddigi vezetői munkakört is megszüntetnek. Helyettük igazgatók irányítják majd az egységeket. Az ellenzéki pártok szerint nem kellene átszervezni az intézményt. Veljko Krstonošić, önkormányzati képviselő, Újvidék (Demokrata Párt): „Úgy gondoljuk, hogy a Radosno Detinjstvo esetében az újraszervezés visszalépést jelent. A nyolc egységre való felosztás amellett, hogy megnehezíti az eddigi egységek működését, az újvidéki költségvetést is jobban megterheli.”Vladimir Jelić, az újvidéki Városi Tanács oktatási ügyekkel megbízott tagja elmondta, az intézmény költségvetése nem változik, a munka folyamata pedig zökkenőmentesebb lesz. „A nyolc egységre való felosztás nemcsak a törvényi előírással van összhangban, amely szerint az intézményekben legkevesebb öt és legtöbb száz csoport működhet, hanem a hatékonyabb működés szempontjából is fontos, mivel a nyolc egységre való felosztással könnyebben lehet majd ellenőrizni az intézményben folyó munkát.”Az újvidéki Városi Képviselő-testület ülésének napirendi pontjai között szerepelt még egyebek között a kulturális, illetve az egészségügyi intézmények tevékenységéről szóló jelentések felülvizsgálata is.
VKT
Újvidék
Radosno Detinjstvo Iskoláskor Előtti Intézmény

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.