Ugrás a tartalomra

Bácskossuthfalvi Sörnapok

2012.08.25
16:35
Tűzoltókocsihúzó-, sörivó-, valamint szkanderverseny is szerepelt a bácskossuthfalvi Sörnapok programjában
Tűzoltókocsihúzó-, sörivó-, valamint szkanderverseny is szerepelt a bácskossuthfalvi Sörnapok programjában. Emellett a résztvevők körömpörköltet készítettek, ebben mérték össze főzőtudományukat. Este koncertek várták az érdeklődőket. Bácskossuthfalván évtizedes hagyománya volt egykoron a sörnapi rendezvénysorozatnak. A fiatal szervezők ezt a tradíciót szerették volna újjáéleszteni. Idén csak öt csapat jelentkezett a meghirdetett programokra. „Mi páran, fiatalok összeálltunk azért, hogy próbáljunk valamit csinálni. Kis költségvetésből, egyszerűen, szerényen, de megpróbáltuk úgy, hogy minél jobb legyen. Hála Istennek, elég sok támogatónk akadt, és így könnyebb volt” – mondta Borbély Tivadar szervező.



Nyolc vicces vetélkedőben mérhették össze erejüket és tudásukat a résztvevő csapatok. „A napot tulajdonképpen a versenyszámok töltik ki, a főzőverseny, a rönkpakolás, a kötélhúzás, a malacfogás, stb. Este pedig szórakoztató jelleggel, négy környékbeli zenekar szórakoztatja majd az embereket” – emelte ki Bencsik Tímea szervező. A program társszervezője a helyi Fehérlófia Baranta csapat volt. A verseny fődíja a malacfogó vetélkedő legügyesebb csapatának járt. Ők az elfogott malacot este megsütve és feltálalva vehették át.
Bácskossuthfalva
sörnapok

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.