Ugrás a tartalomra

Bacskulin István: nagy kárt okoznak a migránsok Horgoson (videó)

2015.08.29
15:01
A horgosi helyi közösség elnöke szerint nagy kárt okoznak az illegális bevándorlók a településen
A horgosi helyi közösség elnöke szerint nagy kárt okoznak az illegális bevándorlók a településen. Bacskulin Istvánt az M1 aktuális csatorna szombat reggeli adásában kérdezték. Azt mondta: Horgoson naponta több ezer migráns halad át, és van olyan ültetvény, ahol tavaly 35 tonna barackot szedtek le, idén azonban egyetlen szemet sem, mert a bevándorlók éretlenül megették a fáról.Bacskulin, aki mezőgazdasági kárszakértő is, hozzátette: volt, hogy szétszedték a bevándorlók az öntözőrendszert, abból ittak, tisztálkodtak. A károsultaknak szeptember 4-éig van lehetőségük Magyarkanizsa önkormányzatánál bejelenteni eddigi káraikat – tette hozzá a HK elnöke, aki arra nem tudta megadni a választ, hogy honnan térítik majd meg mindezt. Elmondása szerint nagy kárt okoz az is, hogy a migránsok higiéniás szükségleteiket ott végzik el, ahol tudják. Bacskulin szerint naponta 30-tól 50 autóbusz érkezik Horgosra. A településen feszült a hangulat – tette hozzá



„Több házba bementek a menekültek. Az egyik néni tegnapelőtt bement a faluba bevásárolni. Mire hazaért 20-25-en voltak bent az udvarában, teljesen otthon érezve magukat. Amit találtak az udvarban, kamrában, mert nyitva volt, nálunk minden nyitva van, senki nem bánt senkit a településen, bementek, és amit találtak, leszedték, és elkezdtek falatozni bent” – mondta el Bacskulin István.

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.