Ugrás a tartalomra

Befejeződött az adai termálkút fúrásának első fázisa (videó)

2016.09.16
02:11
A szakemberek szerint az eredmények igen kedvezőek, így rövidesen megkezdődhetnek a második fázishoz tartozó munkálatok is
A szakemberek szerint az eredmények igen kedvezőek, így rövidesen megkezdődhetnek a második fázishoz tartozó munkálatok is.Az adai medencekomplexum mellett található területen zajlott a termálkút fúrásának első fázisa, amelynek során 1070 méter mélységig végezték el a kutatófúrást, amit különféle mérések is követtek. György Attila, műszaki és gazdasági igazgató, Vízkút Kft.: "Nagyon biztatóak az eredmények, és amennyiben a beruházó a további kivitelezés mellett dönt, tehát kiképzi a kutat, akkor nagyon jó vízadó rétegek állnak rendelkezésre."Az első fázisban elvégzett munkálatok összköltsége 13 millió dinár volt, amit Ada Község önkormányzata a tartományi energetikai titkársággal közösen pénzelt. A második fázis hozzávetőlegesen 28 millió dinárba kerül. Bilicki Zoltán, polgármester: "Elsősorban a tervezett wellness épület fűtésére, a benne található medencék vizének a felfűtésére fog szolgálni, de a kinti medencék vizét is fel szeretnénk vele melegíteni."



önkormányzat célja, hogy a szabadtéri fürdőzési idényt is meghosszabbítsák, május elsejétől egészen október elsejéig.
Ada
termálkút
fúrás
első fázis
Vízkút Kft.
Bilicki Zoltán polgármester

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.