Ugrás a tartalomra

Díjak, pályázatok, akciótervek és költségvetés-módosítás a Szabadkai Városi Képviselő-testület ülésén

2017.07.06
17:15
2024.03.19
08:50
Dr. Andrija Peić Tukuljac kapja idén a Díszpolgári kitűntetést. Pro Urbe-díjban Paskó Csaba kelebiai plébános, Vékony Lajos keramikus és Ivan Šarčević képzőművé

Összesen 34 napirendi pont szerepelt ma a Szabadkai Városi Képviselő-testület ülésén. Egyebek mellett döntöttek a szabadkai Díszpolgári címről, amelyet idén Dr. Andrija Peić Tukuljac kapott, sőt, a Pro Urbe-díjakról is. Paskó Csaba, kelebiai plébános, Vékony Lajos, keramikus és Ivan Šarčević, képzőművész részesülnek majd az elismerésben.

Az ülésen szó volt továbbá több közvállalat, egyebek között a Szabadkai Gázművek, a Palics-Ludas Közvállalat és a köztisztasági vállalat igazgatói pályázatainak kiírásáról. Emellett a korrupcióellenes tervet és a roma felzárkóztatásról szóló akciótervet is elfogadták. A mai képviselő-testületi ülésen módosították Szabadka költségvetését is.

Kern Sólya Mária, önkormányzati képviselő, VMSZ: „A legnagyobb változás az, hogy a tavaly megmaradt eszközöket, a zárszámadásnál, a 322 millió dinárt átütemezzük erre az évre és ennek a felosztása az egyik téma, a másik pedig különböző intézmények eszközeinek átcsoportosítása, annak érdekében, hogy a projektjeik meg tudjanak valósulni ebben az évben, amit mi támogatni tudunk, és tisztában vagyunk azzal, hogy a költségvetés nehéz helyzetben van, tehát nehéz a jövedelmi oldalt megteremteni, de ugyanakkor pozitív, ezért is támogatjuk, olyan értelemben, hogy a nagy projektek folytatódnak.”

Szabadka
VKT
Sólya Kern Mária

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.