Ugrás a tartalomra

Fejlesztési tervekkel teli büdzsé a 2019-es költségvetés

2018.12.27
17:32
2018.12.27
17:43
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai Városi Képviselő-testület által ma elfogadott 2019-es költségvetést egy fejlesztési tervekkel teli büdzsének nevezte Bogdan Laban.

Szabadka polgármestere szerint jelentős nagyberuházások valósulnak meg jövőre.

Bogdan Laban, polgármester, Szabadka: „Az előirányzott terv alapján 2019-re ez 7 milliárd 980 millió dinár. Ez az összeg egy általános stabilitás politikáját eredményezi a költségvetésben. Tehát eleget tudunk majd tenni minden kötelezettségünknek időben, és nagy fejlesztési terveink vannak. Ez egy beruházási költségvetés, és azzal dicsekedhetünk, hogy a közelmúltat, talán az elmúlt másfél évtizedet illetően, soha sem volt még kiválasztva a költségvetésből több mint 24 százalék a fejlesztésekre. Ez a százalékarány mindig 8 és 15 százalék között volt a költségvetésben. Mi úgy gondoljuk, hogy ebben a pillanatban ki kell használni ezt a beruházási lendületet. Attól a pillanattól, amikor hatalmas eszközöket kaptunk a köztársaságtól és a tartománytól, a városnak is részt kellet vállalnia bizonyos önerővel. Úgyhogy csak a magasabb hatalmi rétegektől jött transzferből van egymilliárd 314 millió dinárunk, ehhez Szabadka városa még mintegy 600 millió dinárt társít. Tehát 1,9 milliárd dinár jut jövőre beruházásokra. Olyan projektekről van szó, amelyek már rég elkezdődtek, és amelyek megvalósítása felgyorsítva folyik. Először is a Szabadkai Népszínház, amelyre nagy összeg lesz biztosítva a jövő évben is, folyamatban van egy 500 milliós értékű közbeszerzési pályázat, jövőre még ehhez 700 millió dinár jön, természetesen a köztársaságtól, a tartománytól és Szabadka városától. Ugyanígy, amire mindannyian büszkék vagyunk, hogy végre elhelyeztük a palicsi Wellnessközpont alapkövét. Nagy kritikákat kaptunk ma az ellenzéktől, éppen ennek a számlájára, a Wellnessközpont miatt. Szerintük ez kidobott pénz, de mi ezzel nem egyezünk, pont amiatt, hogy Palics, mint turisztikai úti cél, már nem képez vonzerőt. Ide a turisták legfeljebb egy-két napra jönnek. Nincs elég tartalmunk, hogy itt tartsuk a vendégeket legalább egy hétvégére. Tisztában vagyunk azzal, hogy a városunkon 3-4 ezer ember halad át, hazai vendégek, szerb állampolgárok, akik a magyarországi Mórahalom gyógyfürdőjébe mennek vagy Szegedre, máshova. Szerintünk, ha legalább 10 százalékuk itt marad Palicson, már szép jövedelmünk lesz, új emberek kaphatnak majd munkát, és új értéket teremthetünk, megtölthetjük az idegenforgalmi kapacitásokat, a szállásokat, sokkal jobban, mint jelenleg. Tehát az a 250 millió, amennyit a város kiválasztott, a köztársaság meg a tartomány pedig még szintén 250-250 milliót a Wellnessközpont második fázisára, azt eredményezheti, hogy a munkálatok 2020 elejéig befejeződnek. A teljes beruházás értéke mintegy egymilliárd dinár, vagyis ennél egy picivel több. Ugyancsak ki kell hangsúlyoznom, hogy ma kritikákat hallottunk két olyan projekttel kapcsolatban, amit közösen csinálunk Magyarországgal. Ez a Colorful Cooperation és az Opti-Bike. Ezekhez letétbe kellett helyeznünk pénzeszközöket mintegy 180 millió dinár értékben. De ezt a pénzt mi visszakapjuk. Ez egy közös IPA-projekt, amire büszke Szerbia és Magyarország is, amelyre nem dobáljuk a pénzt, mint ahogy az ellenzék állítja a kultúrotthonok kiépítéséről. Mi hidakat építünk a népeink között. Egy közös életet építünk. Lesz egy szerb kultúrközpont Mórahalmon, és lesz egy ugyanilyen magyar, Palicson. Úgy gondolom, hogy a két állam közötti mind szorosabb kapcsolatok sohasem voltak a közelmúlt történelme során ennyire barátiak, testvériek. Erre nagyon büszkék kell, hogy legyünk, és ezt féltékenyen meg kell őriznünk. Ezt a barátságot, ezt az együttműködést, hogy egy európai nagy család tagjai legyünk, és egymásra is vagyunk utalva.
 

A zöld szökőkút felújítása is egy projekt, amely nagyon sokáig egy asztalfiókban hevert, talán másfél évtizedig. Ezt a projektet idén befejeztük, azaz át kellett terveznünk mindent, jövőre pedig megindulunk a város szépítésével, mert ha már csináljuk a színházat, úgy a megfelelő és az a normális, ha a zöld szökőkutat sem hagyjuk a jelenlegi állapotában. Ez egy modern plató lesz, korszerű szökőkúttal, amely lélegezni fog, olyan stílusa lesz, mint a színháznak és az egész környezetnek. Mindent egybevéve, büszkék leszünk a városunkra. Ki kell hangsúlyoznom, hogy igyekezni fogunk, hogy az épületek külső burkolatait is rendbe tegyük, a történelmi épületekét, hogy büszkék legyünk a szecessziós hagyományainkra. Befejeztük a Zsinagógát is, így biztos vagyok abban, hogy egyre több turistánk lesz, akik nemcsak Palicsra jönnek el. Mert Szabadkán, a városban is van mit látni.”

Szabadka
Bogdan Laban
költségvetés

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.