Ugrás a tartalomra

Feldíszítették Zenta karácsonyfáját

2018.12.23
07:44
2024.03.19
08:43
Forrás
Pannon RTV
A csaknem öt méteres fenyőfára Városháza oszlopcsarnokában az adventi várakozás során elkészített karácsonyfadíszek kerültek.

Az ünnepi műsorban mások mellett a bogarasi Pipacsok Citerazenekar és Szeles Noémi népdalénekes is fellépett. Ezután díszítették fel a város fáját. A munkából a gyerekek és a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezet tagjai is kivették a részüket.

Berta Levente, tag, Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezet:
„- Örülök, hogy eljuthattunk mi is ide az ünnepségre, a feldíszítésre, a karácsonyt megelőző ünnepségre.
- Mit jelent számodra, hogy díszítetted a fát, és mit jelent számodra a karácsony?
- A díszítés azt, hogy mi is elismertek vagyunk a város szintjén. A karácsony pedig a megnyugvás, béke, család.”

Az ünnepi rendezvényen jelen volt Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere is, aki a közös karácsonyfa-díszítés közösségteremtő erejét hangsúlyozta: „Megható, hiszen a mai este egész műsorát gyerekek állították össze. Ők léptek föl. Azonkívül, hogy ez meghatott, talán reményt is ad nekünk, hogy a jövőben egyre több fiatal vesz majd részt ezeken a rendezvényeken. A jövőnk is talán biztosítva van.”

Az önkormányzat képviselői az általuk készített karácsonyi ajándékokat is átadták a Mindenki Karácsonya standjánál a Főtéren megrendezett Karácsonyi Kavalkádban.

Zenta
karácsonyfa

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.