Ugrás a tartalomra

Felújították az oromi templomot (videó)

2015.11.21
07:20
Befejeződött az oromi Szeplőtelen Szűz Mária Szíve katolikus templom belterének felújítása
Befejeződött az oromi Szeplőtelen Szűz Mária Szíve katolikus templom belterének felújítása. A beruházás másfél millió dinárból valósult meg. Az oromi templom felújítása 2014-ben a nyílászárók cseréjével kezdődött, idén pedig a beltér teljes felújítása valósult meg. A felújított templomot megtekintette Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, aki szerint szerény, de nagyon jelentős a felújítás. „Egy ilyen közösségben, mint Orom, nagyon fontos, hogy a hívők is megfelelő épületben, templomban gyakorolják a vallásukat. Az oromi templom már régóta felújításra szorul és végre ez sikerült az idén, ami egy ünnep a falunak és a falu hívőinek.”A munkálatokhoz 400 ezer dinárt a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság biztosított, az oromi, újfalusi és völgyesi hívek adományaiból 800 ezer dinár gyűlt össze, a maradék 300 ezer dinárt pedig az oromi helyi közösség különítette el erre a cé



ől a pénzből megújult a villanyhálózat, a mennyezetre új burkolat és lámpatestek kerültek és elvégezték a templom teljes belső festését is – mondta el Utasi Jenő plébános. „Az egy dinártól a nagyobb összegig adtak, volt külön persely erre a célra, abba is szépen adakoztak. Volt, aki behozta az egyházközség irodájába és nem volt ebből gond, ez a csodálatos ebben, hogy adakoztak.”A következő időszakban a templom tetőszerkezetének cseréjét és a templomkert szépítését szeretnék megvalósítani Oromon.

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.