Ugrás a tartalomra

Felvidéki és anyaországi testvértelepülések képviselői látogattak el Ludasra

2023.04.15
20:29
Forrás
Pannon RTV
A helyi művelődési egyesület gyermekszínjátszói bemutatkoztak a vendégeknek.

Felvidéki és anyaországi testvértelepülések képviselőit látta vendégül a ludasi Ludas Matyi Művelődési Egyesület. Az Alistál-i önkormányzat és a szihalomi Tobán Hagyományőrző Társaság vendégeinek az egyesület gyermekszínjátszói többi között bemutatták a Ludas Matyi újragondolt változatát.

A Dunaszerdahelyhez közeli csallóközi Alistált már hat éve fűzik össze szoros szálak Ludassal. Horváth Tamás, Alistál polgármestere azt mondta, 2014-ben jutottak arra az elhatározásra, hogy a szórvány minden egyes tájegységében és az anyaországban is, testvértelepülési kapcsolatokat építsenek ki.

Horváth Tamás, polgármester, Alistál, Szlovákia: „Azzal egyetemben, hogy a magyarságot összefogva, tehát tudjunk találkozni minden évben. Mind kulturális, mind gazdasági célokból. És Vajdaságból Ludasra esett a választás, ami egy nagyon jó, és nagyon szoros kapcsolat az elmúlt években, és a mai látogatásunk célja szintén egy ilyen kulturális hétvége, egy kulturális rendezvényi hétvége, ahol tiszteletet teszünk Terikének a meghívására, amit nagyon szépen köszönünk, és ezért vagyunk itt.”

Vendéglátójuk, Vásárhelyi Teréz elmondta, Ludas két testvértelepülését hívták meg, az egyik a felvidéki Alistál, a másik pedig a magyarországi Szihalom. A találkozó elsődleges célja a barátkozás, tette hozzá a Ludas Matyi Művelődési Egyesület elnöke. „Bemutatkoznak a gyerekeink néptánccal, népmesével, színjátszással. Most mi mutatjuk meg nekik azt, hogy mit tudunk, de ez valójában barátkozás. Mi nagyon sokat köszönhetünk a két testvértelepülésnek, támogatást is és barátságot. Tehát mindkét testvértelepülés választotta Ludast. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a helyi művelődési egyesülettel ennyire szoros barátságot tudunk ápolni egy felvidéki önkormányzattal, és egy magyarországi szintén művelődési egyesülettel.”

A ludasi Ludas Matyi Művelődési Egyesület gyermekszínjátszóinak előadása osztatlan sikert aratott a vendégek körében.

Ludas
Szabadka
testvértelepüések

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.