Ugrás a tartalomra

Folytatódtak a Topolyai napok

2021.09.11
18:14
2021.09.11
19:40
Forrás
Pannon RTV
Arcfestés, számtalan játék - a gyerekeknek kedveztek ma a Topolyai napok részeként. A foglalkozások során a jól elvégzett feladatokért pecsét járt, amit később felválthattak ajándékokra a gyerekek.

Mindemellett a tegnap megnyílt Expo Gazdasági és Mezőgazdasági Kiállításnak továbbra is nagy sikere van, sokan látogatják a rendezvényt.

A topolyai napok harmadik délutánján a gyerekeké volt a főszerep. Fekete Zsófia nagymamájával érkezett a gyereknapra. Elmondta, alig várta, mert sokat akart játszani barátaival.  Vidák Krisztiánnak pedig a festészet tetszett a legjobban a programok közül.

A Topolyai napok részeként 10 napig színes programokkal várják az érdeklődőket. Időközben az EXPO 2021 továbbra is várja a látogatókat.

Bálint Németh Eszter öt évvel ezelőtt családja számára kezdett kovászos kenyereket készíteni, idővel azonban egyre többen kezdtek érdeklődni készítményei iránt. Idén már kiállítóként vett részt a rendezvényen: „Elhoztuk a kovászos kenyeret, hogy megízleljék az itteniek is milyen a kovásszal készült kenyér. Illetve mézeket hoztunk, krém mézeket. Ezeknek a különlegessége, hogy csak természetes anyagokat tartalmaznak. Aróniát, áfonyát, málnát, földiepret. Vannak olyanok is, amik gyógyhatásúak, mint a kurkumás mézünk, valamint a gyömbéres, mentás és citromos méz.”

A rendezvényen több rangos konferenciát is szerveznek. Egyike ezeknek a Magyar agrár szoftverexport-ösztönző road show is.

Dobó István: „Bemutatjuk azokat a magyar technológiákat, különböző témakörökben, amelyek segítik az agrárium fejlesztését, valamint az élelmiszeripari gazdálkodást. Bemutatkozik az informatikai vállalatok szövetsége, amely az agrárinformatika használatáról és annak hasznosításáról tart előadást.”

Vasárnap is érdemes lesz kilátogatni Topolyára, egyebek mellett este tűzijáték és koncertek várják a szórakozni vágyókat.

Topolya
Topolya Expo
Topolyai Napok

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.