Ugrás a tartalomra

Graffitiket festettek le a szabadkai lakótelepen (videó)

2015.06.27
11:53
Graffitiket festettek le ma délelőtt a szabadkai Tokió lakótelepen
Graffitiket festettek le ma délelőtt a szabadkai Tokió lakótelepen. A szabadkai Központ 3 Helyi Közösség pályázat útján jutott pénzhez a város önkormányzatától, amiből megvásárolhatták az ehhez szükséges eszközöket. A munkálatokat önkéntesek végezték.Második alkalommal szervezték meg a munkaakciót, amelyen megközelítőleg 40 ember vett részt, többek között a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái, akik a Központ III. Helyi Közösségben élnek. Baráth Gábor, a VMSZ Központ III. helyi szervezete elnöke: „A célja az, hogy példát mutassunk az embereknek, illetve, hogy kicsit szépítsük a helyi közösségünket és így is élhetőbbé tegyük, hiszen sajnos lehet látni az emeletes házakat folyamatosan átfestik graffitikkel.”A szabadkai önkormányzat három millió dinárt különített el az ilyen és hasonló projektekre. Az erről szóló határozatot a hónap elején hozták meg. Kern Sólya Mária, polgármesteri tanácsos, Szabadka: „Ez a helyi közösség egy civil szervezeten keresztül pályázott ennek eredménye az az 50 ezer dinár, amiből festéket vásároltak és igyekeznek néhány épületet, néhány középületet, néhány magánépületet, amit lehet ebből az eszközből szebbé tenni.”



önkormányzat minden évben kiírja a pályázatot környezetvédelmi akciókra. Ezekre az akciókra évente egyszer, júniusban kerül sor. Az önkéntesek hagyományt szeretnének teremteni ezekből a megmozdulásokból.

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.