Ugrás a tartalomra

Hatalomváltás Kúlán

2012.10.11
20:30
Kúla Községben is átrendeződtek a politikai erőviszonyok
Kúla Községben is átrendeződtek a politikai erőviszonyok. A Szerbiai Szocialista Párt a VMSZ-t, a Fordulat Koalíciót és a Demokrata Pártot szorította ki a hatalomból. Az SZSZP a Szerb Haladó Párttal, a Szerbiai Demokrata Párttal, valamint a Szerbia Egyesült Régióival írt alá koalíciós szerződést. Kúla új polgármestert is kapott. A demokrata párti Lazar Greber helyett most a haladó Dragan Trifunović áll a város élén. Ötpárti koalíció alkotta eddig a kúlai vezetést, amely június 22-én született meg. Ez a felállás azonban csak 108 napig volt életképes. Hétfőn került sor a hatalmi átrendeződésre a községben. A jövőben Kúlán a VMSZ nem hatalomból, hanem ellenzékből politizál majd. Alaptörekvései azonban változatlanok: képviselni és kiállni a magyarságért.



„Többször célozgattak rá a másik oldalról, hogy álljunk át, megvan a többség, csak még mi hiányzunk. De ez a többség úgy lett volna, hogy mi döntsük meg az előző hatalmat. Mi erre nem voltunk hajlandóak és úgy gondoljuk, hogy jól is döntöttünk” mondta Valka Károly körzeti elnök. A VMSZ körzeti alelnöke szerint teljesen váratlanul érte őket, hogy végül a szocialisták megszegték ígéretüket. Goga Zsolt szerint „a szocialista párt olyan ígéretet tett pár hónappal ezelőtt, hogy nem fognak semmiféleképp átállni. Szerintem itt más gondok vannak. Valaki ez mögött áll, aki olyan benyomást terjesztett a szocialisták felé, hogy muszáj volt átállniuk.” A VMSZ korábban polgármester-helyettes hellyel rendelkezett Kúlán. Valka Károlyt most Velibor Milojičić váltotta a helyettesi székben, aki a Szerbia Egyesült Régiói színeiből került ki. „Nyolc képviselő van a Szerb Haladó Pártból, 6 képviselő a Szerbiai Demokrata Pártból, 4 a Szerbiai Szocialista Pártból, míg 2 képviselő a Szerbia Egyesült Régióiból. Ez összesen 20 képviselőt jelent a kúlai község 37 képviselőjéből” – magyarázta Velibor Milojičić községi elnökhelyettes. A polgármesterrel és helyettesével ellentétben a KKT elnöke a régi maradt Kúlán. A képviselő-testületet továbbra is a szocialista Snežana Mrkaić vezeti.
hatalomváltás
Kúla

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.