Ugrás a tartalomra

Ingyenes óvodai ellátás Szabadkán

2023.09.27
20:36
2023.09.27
20:47
Forrás
Pannon RTV
A városi támogatásnak köszönhetően Szabadkán ingyenes az óvodai ellátás szeptember elsejétől.

Nemcsak a város által alapított iskoláskor előtti intézményekben ingyenes a szolgáltatás, hanem a Vackor óvodában is. Emellett az önkormányzat tízezer dinárig támogatja a gyerekek magánóvodákban való elhelyezését.

Szeptembertől nem kell fizetniük a szülőknek gyermekük bölcsődei és napközis ellátásáért. Ez a támogatás különösen azoknak a családoknak jelent könnyítést, akiknek két óvodáskorú gyermeke is van, hiszen ők eddig havi 7-8 ezer dinárt fizettek.

A városi döntés nemcsak a Naša Radost intézményeire vonatkozik, azoknak a gyerekeknek a költségeit is átvállalja tízezer dinárig, akik hitelesített magánintézményekbe járnak.

Szabadkán 640 olyan gyermek családja részesülhet ebben a támogatásban, akik a Vackor Óvodába, valamint a Mali talenti, a Naše nade, a Školica, a Vinilend, a Čarobna šuma és a Dambo óvodákba járnak. Az ő esetükben azonban az ingyenes ellátás feltétele, hogy mindkét szülő munkaviszonyban legyen, és a kettejük keresete ne haladja meg a nettó 200 ezer dinárt. Az anyagi feltétel nem vonatkozik a város által alapított iskoláskor előtti intézmény óvodáiba járó gyerekekre. Ők mindannyian jogosultak az ingyenes ellátásra.

A támogatás kapcsán a Vackor Óvoda udvarában megkérdeztük a szülőket, akik éppen gyermekeiket kísérték el az intézménybe.

A Naša Radost 56 óvodájában minden hely betelt, ezért szükség van a kapacitás növelésére. Nemrégiben fejezték be a szabadkai Šumica óvoda bővítését, amivel további 60 gyereket helyezhetnek el a bölcsődében. Erre a beruházásra Szabadka városa 9 millió dinárt, a Tartományi Energetikai, Építkezési és Közlekedési Titkárság pedig 6 millió dinárt fordított. A 120 négyzetméteres bővítést régi irodahelyiségek átalakításával nyerték.

2016-ban még valamivel kevesebb, mint 3900 gyermeket tudtak elhelyezni, jelenleg viszont mintegy 800 gyerekkel többen járnak az intézmény óvodáiba.

Szabadka
ingyenes
óvoda
Vackor
Vackor óvoda

Most

07:19, Frissítve: 07:25

Ködös, borult, esős idő

Felhős, hideg, esős idő várható ma a délelőtti órákban, a csapadék viszont délutánra megszűnhet. Az alacsonyan fekvő tájakon havas esőre is számíthatunk, a hegyvidékeken pedig havazásra.
22:25

Mága Zoltán koncertezett Topolyán

A hegedűművész Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elhunyt elnökének emléke előtt tisztelgett az eseménnyel a Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomban.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.