Ugrás a tartalomra

Ismét kiírták a pályázatot az 1944/45-ös emlékmű kidolgozására Újvidéken

2021.11.20
15:34
2021.11.20
15:46
Forrás
Magyar Szó
Már két kiírás sikertelen volt.

Harmadszor is kiírták a pályázatot az 1944/45-ös emlékmű kidolgozására Újvidéken - írja a Magyar Szó online felülete. A helyi sajtó úgy tudja, hogy harmadszor is kiírták a közbeszerzési pályázatot, miután az első két alkalom sikertelen volt. Az első felhívásra senki sem jelentkezett, másodszor pedig egy tiszakálmánfalvi építőipari cég tett ajánlatot, azonban a dokumentáció hiányos volt. Az új felhívásban az ajánlattételi határidő december hatodika.

A pályázati dokumentációban egyebek között az szerepel, hogy a szobor Szilágyi László szobrászművész alkotása, az emlékmű pedig márványból készült. A munkálatok becsült értéke 1.250.000 dinár.

Újvidék
pályázat
1944/45-ös emlékmű

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.