Ugrás a tartalomra

Jelentkezhetnek a kivitelezők az energiahatékonysági pályázatra Magyarkanizsa községben

2023.08.30
10:19
2023.08.30
15:47
Forrás
Pannon RTV
Megjelentették a kivitelezők számára Magyarkanizsa községben azt a pályázatot, ami a lakóépületek, családi házak és lakások energiahatékonysági programjának kivitelezésére vonatkozik.

Az illetékes minisztérium és a magyarkanizsai önkormányzat összesen 10 millió dinárt biztosít a pályázók részére. A lakosok számára is néhány héten belül megjelenhet a pályázat. Az illetékesek felhívják a figyelmet, hogy a pályázati dokumentumok hasonlóak lesznek a tavalyiakhoz, így érdemes elkezdeni összegyűjteni azokat.

Csőke Rudolf, programkoordinátor: „Kérjük a lakosságot ezúttal is, hogy figyelemmel kísérjék a közösségi oldalainkat, illetve a médiában az ezzel kapcsolatos fejleményeket. Nagy vonalakban ugyanazok lesznek a kritériumok a pályázaton, mint tavaly, illetve a támogatási része is nagyjából nagyságrendileg is ugyanaz lesz, illetve ugyanazokra az energiahatékonysági intézkedésekre lehet majd pályázni.”

A polgárok érdeklődhetnek:

Személyesen a Városháza 8-as számú irodájában 8.00-12.00 óra között,

vagy a következő telefonszámokon:

• 024 4 875 166, 247-es mellék

• 064 806 2130 (Papdancsó Igor)

• 064 806 2168 (Keiper Ildikó)

• 064 806 2075 (Bilić Radmila)

• 064 806 2074 (Csőke Rudolf)

Energiahatékonysági intézkedések:

• Nyílászárócsere

• Épület kültéri szigetelés

• Épülettetőtér szigetelés

• Kazáncsere, illetve új beépítése

• Hőpumpa beépítés

• Központifűtés cseréje és kiépítése

• Szolár kollektor telepítése

• Napelem telepítése

energiahatékonysági pályázat

Most

15:40, Frissítve: 16:02

Helyi alapanyagokból helyi termékek

Hagyományos karácsonyi kiállítás, helyi termékek bemutatója, nemzetközi pálinkafesztivál, vajdasági kulináris és élelmiszeripari kiállítás, mesterségek bemutatója és gépkiállítás. Mindez egy rendezvényen belül - elkezdődött a 7. Zentai Gazdanapok.
15:29, Frissítve: 15:36

Molnár Judit érdemelte ki a Kosztolányi-díjat

A magyar ügy érdekképviseletében tett fáradhatatlan munkájáért a felvidéki Molnár Judit, a Ma7 médiacsalád főszerkesztője kapta a Kosztolányi-díjat a III. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón Visegrádon.
14:01, Frissítve: 16:19

Erős emberek versenyeztek Magyarkanizsán

Minden erejükre szükségük volt azoknak a résztvevőknek, akik indultak a II. Karácsonyi Kupa elnevezésű felhúzó versenyen. Ez az erőemelés harmadik gyakorlata és kétségtelenül a legnehezebb. A legtöbb résztvevőnek sikerült rekordot döntenie.
13:30, Frissítve: 16:33

Átérezni a Himnusz és a Szózat lelkületét

25. alkalommal szervezte meg az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete a Himnusz és Szózat szavalóversenyt. A megmérettetésnek a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.