Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

A június közepi nyitásig megújul a zentai kék medence

2023.06.05
13:02
2023.06.05
16:22
Forrás
Pannon RTV
Zentán már elkezdődtek azok a munkálatok, amelyek a Népkertben lévő úgynevezett kék medence borítását és felújítását célozzák meg.

A felújítás több mint 8 millió dinárból valósul meg, és előreláthatólag a június közepén esedékes nyitásig be is fejeződnek majd.

A kék medence közkedvelt pihenőhely, amely a Népkertben helyezkedik el. A mostani állapotjavító felújítással remélhetőleg újra turistacsalogató attrakció lesz az idegenforgalmi kínálatban - mondta el Laskovity Kornél, Zenta község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója.

„Ami a medencét illeti, az önkormányzat, illetve a Kommunális Közvállalat összefogásából megújul a zentai kék medence. Ezt mi a turizmus szemszögéből csak üdvözölni tudjuk, hiszen minden olyan tartalom, amely néhány nappal vagy legalább egy nappal meghosszabbítja az itt tartózkodást, ez mind a város turizmusát erősíti.”

A zentai Kommunális-Lakásgazdálkodási Közvállalat 6 éve bérli az önkormányzattól a medence területét. Azóta folyamatosan igyekeztek állapotfenntartó javításokat végezni, de mindez leginkább mindeddig a medence környékét célozta meg, magán a medence felületén még nem történtek eddig javítások.

Slavnić Ákos, igazgató, Kommunális-Lakásgazdálkodási Közvállalat, Zenta: „A községnek sikerült eszközöket biztosítani, és így idén egy esztétikai és egy funkcionális felújítás valósul meg a medencén. Kicsivel több mint 8 millió dinár ez a beruházás. Ez egy speciális fólia, ami alá geotextil megy, ami azt jelenti, hogy a medence sokkal jobban fog kinézni, mivel már festést is igényel. Viszont annyiszor volt már festve, olyan vékony az alumínium lemez, hogy félő, hogy többet már nem lehetne homokozni, ezért választottuk ezt az opciót, a spéci fóliákat, ami nagyon modern.”

A belépőjegyek tekintetében egyébként a tavalyi évhez képest nem történnek idén változások, tehát a felnőtt napi jegy ára továbbra is 200 dinárba, míg a gyermek 180 dinárba fog kerülni. A idényjegyek pedig 3000 dinárért válthatók majd ki.

Zenta
kék medence
Népkert

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:45

Historizmus Szabadkán

Historizmus Szabadkán címmel tartott igazi sporttörténelmi időutazást Kubičković Ákos a Szabadkai Város Múzeumban.
17:47, Frissítve: 17:55

A pedagógusok és a kiégés

Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
15:31, Frissítve: 16:51

Közös erővel a sikeres mezőgazdaságért

A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.
14:06, Frissítve: 16:23

Méhészeti napok Szabadkán

A hétvégén minden a mézről fog szólni Szabadkán, ugyanis ismét méhészeti napokat szerveznek. A háromnapos rendezvényen a szerbiai és külföldi méhészek a finomságaik mellett bemutatják az idei mézeiket is.

Népszerű