Ugrás a tartalomra

Kilenc személyt alkalmaznak közmunkaprogramban Törökbecsén

2022.05.10
13:09
Forrás
Pannon RTV
A munkanélküliek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat segítségével kaptak munkalehetőséget.

A programban május elejétől kezdve zömében szakképzetlen, egészségügyi problémákkal küzdő személyeket, köztük fogyatékkal élőket is alkalmaznak, akik a bánáti település központjában lévő Rekreációs Sportközpontban, sportpályákon, tekepályán tevékenykednek, gondoskodva ily módon a létesítmények tisztán tartásáról, szépségéről. A program hivatalosan május 1-én kezdődött és augusztus 31-ig tart, tehát a közmunkások négy hónapon át egészségügyi-szociális biztosításban is részesülnek.

Ranko Janjić, a törökbecsei Rekreációs Sportközpont igazgatója kiemelte, hogy a jövedelem biztosítása mellett az ilyen lehetőség segíti az egészségügyi problémákkal küzdő és a fogyatékkal élő személyek szocializálódását is. Hozzáfűzte, legfontosabb az, hogy nem szabad megfeledkeznünk a nehézségekkel élő emberekről, gondoskodnunk kell róluk, azzal a céllal, hogy érezzék és tudják azt, hogy ők is a közösséghez tartoznak.

A kilenc közmunkás jövedelmét a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat biztosítja, melyre idén mintegy másfél millió dináros keretösszeget irányoztak elő.

közmunkaprogram
Törökbecse

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.