Ugrás a tartalomra

Leaszfaltozták és kiszélesítették az utat Tiszaszentmiklós és Hódegyháza között

2023.11.09
12:00
2023.11.09
17:14
Forrás
Pannon RTV
A térségben élők ezzel gyorsabban és biztonságosabban közlekedhetnek.

Nyár óta közlekedhetnek a 3,5 kilométer hosszú, 6 méter széles útszakaszon az emberek Tiszaszentmiklós és Hódegyháza között. A közelben lakók elmondása szerint az úton a felújítás előtt már nagyon nehezen lehetett közlekedni.

Szemerédi Ernő, Hódegyháza: „60 évvel ezelőtt lett ez leaszfaltozva, és most egy 60 éves álom vált valóra. Logisztikailag ez egy óriási lépés, hogy az elzárt falunk ezzel az úttal kijáratot kapott a világra.”
 

A közlekedési táblákkal ellátott út biztonságosabbá és gyorsabbá tette a közlekedést a helyiek és az átutazók számára.

Szokol Csaba, Hódegyháza: „A falu az összes forgalmát erre bonyolítja le. Van egy halgazdaságunk, amely szintén az összes forgalmát erre bonyolítja le, úgyszintén a magánvállalkozók, mezőgazdászok használják, és nem utolsó sorban azok, akik utaznak az iskolákba, mivel Hódegyházán csak négy osztály van.”

Csóka község területén ez az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb beruházása, amellyel a tiszaszentmiklósi és a hódegyházi lakosok mindennapjait is megkönnyítették. Tiszaszentmiklós és Hódegyháza között ugyanis mások mellett a plébános és tanárok is naponta ingáznak.

Törtei János, Tiszaszentmiklós: „Mind a két településnek egy nagy álma valósult meg az idén, hogy egy új utat kaptak, és hogy egy új úttal lett összekötve a két település. Ez főleg a hódegyeháziakat érinti, a tiszaszentmikósiakat részben érinti, mivel vannak, akik ide kijárnak dolgozni.”

A beruházás nyár középre készült el, és 182 millió dinárból valósult meg a Vajdasági Magyar Szövetség közbenjárásának köszönhetően.

Tiszaszentmiklós
Hódegyháza
útépítés

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.