Ugrás a tartalomra

A lengyel pilóták emléke előtt tisztelegtek Zentán

2022.09.10
14:35
2022.09.10
16:23
Forrás
Pannon RTV
Megkoszorúzták Zentán a lengyel emlékművet, amely azon lengyel pilóták előtt tiszteleg, akik 77 éve ezen a napon Tornyoson hősi halált haltak, miután támadás érte repülőjüket küldetésük teljesítése közben.

1944. szeptember 10-én Tornyos határában zuhant le a segélyszállítmányt szállító lengyel repülőgép. Három lengyel pilóta hunyt el a feljegyzések szerint. Őrájuk emlékeztek a zentai Népkertben felállított emlékművel.

Kristina Stojek Perčić, elnök, Lengyel Nemzeti Tanács: „Joggal mondhatjuk, hogy az a repülés is beletartozik Ostoja fogalmába. Mivel ez biztosítja a tartós rendet, biztonságot. Kedves, tisztelt vendégek számunkra ez a rend a békét jelenti. A béke, amit szeretnénk, hogy maradjon és uralkodjon ott, ahol nincs.”

Az emlékművet 2021 szeptemberében adták át. Lengyelország kormánya és a belgrádi lengyel nagykövetsége kezdeményezte a szobor állítását. Az elképzelést Zenta önkormányzata is támogatta.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Ennek a három katonának az emlékére, múlt évben a lengyel nagykövetség és a lengyel kormány segítségével felállítottunk egy emlékművet, amelyet az idén is és hagyományosan a jövőben mindig fogunk szeptember 10-én megemlékezni erre az eseményre.”

Lengyelország belgrádi nagykövetsége, a Lengyel Nemzeti Tanács, Zenta Város Önkormányzata valamint a Tiszaszentmiklósi Lengyel Baráti Társaság helyezték el kegyelet virágait az elhunyt lengyel pilóták emlékére.

Zenta
Kristina Stojek Perčić
Czegledi Rudolf

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.