Ugrás a tartalomra

Megelőző egészségügyi vizsgálatok nyugdíjasoknak

2023.09.27
12:26
2023.09.27
16:01
Forrás
Pannon RTV
Az akciót a magyarkanizsai Egészségház és a Nyugdíjasok Községi Egyesülete szervezte.

Több mint 50-en jelentkeztek a vizsgálatokra. A vércukor- és vérnyomásmérés mellett EKG-t, valamint más orvosi ellenőrzéseket is végeztek. Az oromi Jenei Gábor szívproblémákkal küzd, ezért nem volt kérdés, hogy jelentkezik-e.

„Azzal vigasztaltak meg, hogy nagyon jó az eredmény, nagyon jó minden, aminek nagyon örülök. Érdemes volt eljönni, mert az ember megnyugtatja egy kicsit magát, hogy hol tart az egészsége."

Gyólay Karolina, az egészségház igazgatója elmondta, a térségben az érrendszeri és a szívbetegségek a legelterjedtebbek. 45 éves kor felett mindenképpen ajánlottak a szűrővizsgálatok, hiszen az időben észlelt problémák könnyebben és sikeresebben kezelhetők.

„Az idősek igen aktívak, tehát nyugdíj után is találkoznak, kirándulnak, és különféle fizikai aktivitásokban is részt vesznek. Fontos, hogy a szívük egészségét és az érrendszeri problémáikat időben észrevegyük, ha pedig már van, akkor ezt tudjuk kezelni."

A Nyugdíjasok Községi Egyesülete örömmel fogadta a felkérést, hiszen sok egészségmegőrzéssel kapcsolatos előadást szerveznek.

Bálint István, elnök, Nyugdíjasok Községi Egyesülete: „Programunkban az is szerepel, hogy a nyugdíjasok aktivitásához alkalmazkodva bizonyos sportágakat, többek között jógát, célbadobást, érmedobálást szervezzünk, tehát amibe bele tudnak férni, kicsi mozgás, torna is be van iktatva."

A résztvevők az orvosi tanácsadás mellett ajándékot is kaptak.

egészségügyi vizsgálatok
nyugdíjasok
Magyarkanizsai Egészségház
Gyólay Karolina
Bálint István

Most

18:59

Család, mindenki bástyája

A párok több mint felének csak egy gyermeke van és ezen változtatni kell - jelentette ki Darija Kisić Vranjéban, a Család, mindenki bástyája elnevezésű projekt eredményeinek bemutatásán.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.