Ugrás a tartalomra

Megszavazták az Újvidék a vízen projektet

2023.08.02
08:29
Forrás
021.rs
Az újvidéki politikai ellenzék köré tömörülők egy csoportja kedden délelőtt tiltakozó megmozdulást szervezett a városi képviselő-testület épülete előtt.

Ismételten a projekt megvalósítása ellen emelték fel a hangjukat, azaz a folyamőrség kaszárnyája és a Horgász-sziget mentén található, elsődlegesen védőtöltésként kiépített terület általános átrendezési tervére vonatkozó javaslat elfogadása ellen. A testület épületének bejáratában a tiltakozók és a biztonsági őrök dulakodni kezdtek, ellehetetlenítve a belépést. Az épület előtt összegyűlt aktivisták végül több mint három órányi tiltakozást követően szétszéledtek.

Időközben a városi képviselők megszavazták az Újvidék a vízen tervezetet, az elképzelés megvalósítását 46 képviselő támogatta, öten ellenezték, míg ketten nem adták le voksukat. Az ellenzék szerint az Újvidék a vízen projekt megvalósításával, azaz a védőtöltésnek a Dunába, mélyebbre történő elmozdításával veszélybe kerül a polgárok biztonsága.

Újvidék a vízen
Újvidék

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.