Ugrás a tartalomra

Mozivásznon István, a király

2022.08.20
11:51
2022.08.20
16:42
Forrás
Pannon RTV
A magyar nemzeti ünnep tiszteletére péntek este a Csóka Művelődési és Oktatási Központ színháztermében bemutatták az István, a király című rockopera amatőr színpadi bemutatójának filmváltozatát.

Az előadás az 1986-ban bemutatott István, a király rockopera feldolgozása volt. A magyar államalapítás ünnepének előestéje így kiváló alkalom volt a film bemutatására. Ünnepi beszédet a csókai esperesplébános Koncz Tibor mondott.

„A nagy uralkodó máig ezer éves államiságunk, nemzeti létünk szimbólumának számít, akit 1083 óta a szintén kanonizált I László király jóvoltából szentjeink sorában tisztelünk. Legfontosabb állami ünnepünk, augusztus 20-a pedig ugyancsak az ő alakjához kötődik.”

Az előadásban 30 fiatal szerepelt, akik a csókai és a tiszaszentmiklósi amatőr színjátszó társulat tagjai. Rendezőjük a Csóka Művelődési és Oktatási Központ művelődésszervezője, Szabó László volt, aki hangsúlyozta, a fiatalok saját hangjukon énekelték el a jól ismert dalokat.

„Ennek a királydombi előadásnak a lényegét kihozni, a lényegét meghagyni. Ami a miénk az tulajdonképpen egy teljesen új hangszerelés, teljesen új énekhangok, tehát a gyerekek maguk éneklik fel minden egyes dalt az előadás során.”

Akkoriban a darab nagy sikert aratott. A szajáni bemutató után több sikeres turnén is részt vettek, még Erdélyben is vendégszerepeltek. Az előadás filmes változata pedig most a nézők tetszését is elnyerte

István a király
Csóka

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.