Ugrás a tartalomra

Nagy Aranyérmet kapott az Óbecsei Gimnázium (videó)

2017.03.09
15:59
A március 8-án zárult újvidéki Nemzetközi Oktatási Kiállítás a legmagasabb elismeréssel, Nagy Aranyéremmel jutalmazta az Óbecsei Gimnáziumot
A március 8-án zárult újvidéki Nemzetközi Oktatási Kiállítás a legmagasabb elismeréssel, Nagy Aranyéremmel jutalmazta az Óbecsei Gimnáziumot. Az elismerésért az itteni iskolák mellett montenegrói, horvátországi és bosznia-hercegovinai tanintézmények is versenyeztek.A több mint kilenc évtizedes múltra visszatekintő Óbecsei Gimnázium történetének egyik legnagyobb elismerését vehette át a napokban Miodrag Basarić igazgató, amikor az újvidéki Nemzetközi Oktatási Kiállítás Nagy Aranyéremmel jutalmazta a tanintézményt. A közelmúltban az illetékes minisztérium is a legmagasabb osztályzattal jutalmazta a tanintézményben folyó munkát – az igazgató szerint ez is közrejátszott a mostani elismerés elnyerésében. „Büszkén mondhatjuk, hogy diákjaink több mint 90 százalékának sikerül beiratkozni a kívánt egyetemre, és csaknem ugyanilyen arányban az állami költségvetés terhére tanulnak és be is fejezik az egyetemet. Az iskolának fennállása 91 éve alatt közel 10 ezer diákja volt.”



Óbecsei Gimnáziumban idén is nyílik egy magyar osztály. Az itt tanuló diákok a magyarországi versenyeken is eredményesen szerepelnek. Stefaniga Csaba, művelődésel megbízott tanácstag, Óbecse: „Magas szintű tudást ad át a diákoknak. Ez abban is tükröződik, hogy számos versenyen első, második vagy harmadik díjakat hoznak haza. A szerbiai versenyeken kívül Magyarországon rendezett versenyeken is részt vesz az Óbecsei Gimnázium.”Óbecsén az idén csaknem hetvennel kevesebb elsős iratkozik be a középiskolákba, mint ahány befejezi a nyolcadik osztályt. Miodrag Basarić igazgató szerint a gimnázium jövője szempontjából ezért lenne nagyon fontos regionális oktatási központtá fejleszteni Óbecsét.
Óbecsei Gimnázium
Nagy Aranyérem

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.