Ugrás a tartalomra

Napkollektorokat szerelnek fel a topolyai óvoda épületére (videó)

2017.01.13
10:59
Hamarosan napkollektorok melegítik a vizet a topolyai Bambi Iskoláskor Előtti Intézményben
Hamarosan napkollektorok melegítik a vizet a topolyai Bambi Iskoláskor Előtti Intézményben. Az óvoda a tartományi energetikai titkárság pályázatán több mint egymillió dinárt kapott a gazdaságos és környezettudatos beruházás megvalósításához.Meleg víz, szappan, kéztörlő – étkezés előtt mindig kezet mosunk, így tanulják már az óvodában is a gyerekek – mondja Világos Irén óvónő. „Az óvodában igyekszünk őket megtanítani elsősorban a helyes kézmosásra, mert ez a betegségek megelőzésének az alapja, és ez azért fontos, hogy itt megtanulják, mert amit kiskorukban megtanulnak, és amit itt megtanítunk velük, arra lesz igényük később is.”



óvodás naponta 3,5-5 liter vizet használ el a napköziben. Ez több mint ezer liter a 250 gyermek esetében. A gazdaságosság és a környezettudatosság jegyében napkollektorokra pályázott a topolyai óvoda. Fényszárosi Fekete Tímea, igazgató, Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény, Topolya: „A napközink a Duna utca 8-as szám alatt található, és erre az épületre lesz elhelyezve tíz napkollektor, amelyek össze lesznek kötve majd egy 1500 literes víztartállyal. A víztartályból elvezetjük a vizet tíz csoportszobába, mivel az intézményünkben összesen három bölcsődei csoport van, illetve hét napközis csoport.”A beruházás összértéke mintegy 1 400 000 dinár, amelynek 20 százaléka önrész, a többit pedig a tartományi energetikai titkárság pályázatán nyert összegből fedezik. 
Topolya
napkollektor

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.